Gulyás Gergely emlékeztetett arra, hogy az akcióterv hét pontja közül négy lépett most hatályba.
Óriási az érdeklődés és a kormány arra számít, a hónap végére minden korábbi családvédelmi intézkedésnél nagyobb érdeklődésről számolhatnak majd be – mondta.
Folynak a tárgyalások Magyarország és Norvégia között a Norvég Alapok felhasználásáról, de a magyar kormány nem tudja, hogy lesz-e megállapodás – mondta kérdésre a miniszter, aki szerint Magyarországnak jár ez a pénz.
Hozzátette: a megállapodást az nehezíti, hogy a norvégok ragaszkodnak „Soros György civil szervezeteinek támogatásához”, Magyarország viszont azt javasolja, hogy a teljes összeget a magyarországi cigányság felzárkóztatására költsék.
Gulyás Gergely kérdésre közölte azt is, nincs ismerete arról, hogy az amerikai elnököt egy magyar-norvég vitában közvetítői szerepre kérték.
A vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos népszavazással kapcsolatban elmondta, a magyar vagyonnyilatkozati rendszer az egyik legszigorúbb az EU-ban, de minden jószándékú változtatási javaslatra nyitottak. Korábban is felmerült és a képviselőknek is egyszerűbb lenne, ha a földhivatali nyilvántartásból a ingatlantulajdonuk megismerhető lenne – mondta, jelezve, az első kérdés az, hogy erre képes-e a földhivatali rendszer, lehet, hogy informatikai fejlesztésre van ehhez szükség.
Kérdezték arról, hogy az Index nap folyamán arról írt, a kormánypártok módosítják az alaptörvényt – a többi között a meleg párok örökbefogadását tiltatnák – , ha ősszel Budapesten Tarlós István főpolgármester nyer. Úgy értékelt, az Index megkezdte a választási kampányt Karácsony Gergely (Párbeszéd) kampánycsapatának tagjaként. Az alkotmánymódosítást a főpolgármester-választással összefüggésbe hozni teljesen abszurd – hangoztatta. Kitért arra is, nem kívánnak változtatni az örökbefogadás szabályain, miszerint különböző nemű párok fogadhatnak örökbe.
Szerinte a hazugságok közé tartozik a cikk azon megállapítása, hogy a Fidesz belső felmérései szerint nem áll jól Tarlós István a főpolgármester-választáson.