A világgazdasági növekedés lassulásának és az éleződő világkereskedelmi ellentéteknek az amerikai gazdaságra gyakorolt várható hatásának függvényében kamatcsökkentési szándékáról tett egyértelmű jelzést Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke féléves, rendszeres kongresszusi meghallgatásán.
Az elnök megfogalmazása szerint „a világkereskedelmi ellentétek eszkalálódása miatt kialakult bizonytalanság és a világgazdasági növekedés ütemével szemben felmerült aggodalmak kételyeket támasztanak az Egyesült Államok növekedési kilátásaival szemben is”. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a Fed inflációs céljától elmaradó áremelkedés is a gazdaságösztönző célú monetáris lazítás szükségessége mellett szól. A kamatcsökkentésre már a Fed monetáris politikai döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság soron következő, július végi ülésén sor kerül. A várt 25 bázispontos vágás több mint egy évtizede, 2008 óta az első kamatcsökkentés lehet a Fed részéről.
A nyíltpiaci bizottság 2015 előtt hét évig tartotta történelmi mélyponton, zéróközeli szinten az alapkamatot.