A világ minden táján kihat a klímaváltozás a munkavállalókra is, így a munkahelyek átalakulására is fel kell készülniük az államoknak a következő évtizedekben. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) jelentése szerint abban az esetben, ha nem sikerül a klímacélokat teljesíteni, tehát a felmelegedést 2050-ig 1,5 Celsius-fok alatt tartani, annak a munkavégzésre nézve is súlyos, tovagyűrűző következményei lesznek. A klímaváltozás összességében a munkahelyek 34 százalékát érinti valamilyen formában.
Az egyik legnagyobb problémát az egyre melegebb, így egyre elviselhetetlenebb munkavégzési körülmények jelentik. A világ legfejlettebb gazdaságaiban (G20-országok) az ILO tanulmánya szerint 2030-ig mintegy két százalékkal növekszik az elveszett munkaórák aránya, tehát az az idő, amelyet a dolgozó nem tud munkavégzésre fordítani, ám ezért bért kap. Mivel a felmelegedés az egyébként is forró régiókat érintené a legsúlyosabban, világszerte a legkiszolgáltatottabb ágazat a mezőgazdaság. Az elmaradottabb régiókban a munkavállalók mintegy hatvan százaléka dolgozik az élelmiszer-termelésben. Az elviselhetetlenül forróvá váló klíma viszont kevesebb szántóföldeken, ültetvényeken töltött időt tesz lehetővé. Ugyanakkor változatlan technológiai feltételek mellett jóval több munkaórára lenne szükség, mivel a népességrobbanás miatt megnő az igény, ráadásul sok növény- és állatfaj állománya drámaian csökkenhet a klímaváltozás miatt.

Fotó: Reuters
Az éghajlatváltozás miatt felértékelődik számos olyan ágazat, amely az alkalmazkodást segíti elő a megváltozott körülményekhez. Idetartozik az élelmiszer-termelés, azon belül is annak fenntarthatóvá tétele. Szintén felértékelődik a mérnökök, leginkább a környezetmérnökök szerepe, mivel az ő feladatuk megtalálni a megoldást a szén-dioxid kivonására a légkörből. Az építőipari innováció az épületek átalakítása miatt fontos, hiszen az ingatlanoknak is alkalmazkodniuk kell a megváltozott éghajlathoz is. A klímaváltozás nagy feladatot hárít emellett az egészségügyre, ugyanis az ellátórendszernek egyre többeket kell majd kiszolgálnia. Szintén kiemelt terület a közlekedés, mivel a fenntarthatóbb, környezetkímélőbb járművek előállításához nagyobb szakmai ismeretekre van szükség. Végül a vízügyi ágazatok szakemberei az egészséges ivóvíz hozzáférhetősége szempontjából válnak egyre nélkülözhetetlenebbé.