A magyar járműipar évente tízezermilliárd forintnyi termelési értéket állíthat elő a következő évektől, ez a cél egyre közelebb van a külgazdasági és külügyminiszter szerint. Szijjártó Péter annak alapján lát erre jó esélyt, hogy tavaly 8500 milliárd forinton állt a számláló, a szektor teljesítménye pedig az idei első hét hónapban 13 százalékkal emelkedett.
A Hübner-H Gumi- és Műanyagipari Kft. 3,4 milliárd forint értékű nyíregyházi beruházásának bokrétaünnepségén a tárcavezető arról is beszélt, hogy a magyar gazdaság fontos eleme az autóipar, amely fejlődéséhez elengedhetetlen a beszállítói szektor fejlesztése. A távirati iroda tudósítása szerint a tömegközlekedési eszközöket gyártó német vállalat a termékei 98 százalékát exportálja, ezáltal hozzájárul a magyar exportteljesítményhez is.
A tárcavezető annak fontosságáról is beszélt tegnap, hogy a magyar gazdaság sikeresen vált a temelésközpontúról technológiaorientálttá. Szijjártó Péter elmondta, hogy míg lakosságszámban a 92. helyen áll az ország, addig a 34. legnagyobb exportőr, és egyike annak a 35 országnak, amelyik százmilliárd euró felett exportál.
A számokhoz a jövőben hozzájárul a Krones AG Németországon kívüli első európai gyára is Debrecenben. A tegnap átadott üzem 15 milliárd forintból, 5,5 milliárdos állami hozzájárulással jött létre, és ötszáz új munkahelyet teremtett. Az üzemben italtöltő és csomagolástechnikai berendezéseket gyártanak.
Az ipari termelő beruházások körét a Stadler is gyarapítja, amely több mint hárommilliárd forintos beruházással megháromszorozza szolnoki forgóvázüzemének kapacitását – jelentették be tegnap. A fejlesztéssel a korábbi szolnoki cukorgyár területén az eddigi 250 forgóváz nagyjavítását és gyártását lehetővé tevő éves kapacitás idén négyszázra, jövőre annak duplájára emelkedik.