Szijjártó Péter a Duocor Ipari Bt. gyártócsarnokának átadóünnepségén azt mondta, hogy az Európai Unióban a leggyorsabban a magyar gazdaság nő, a munkanélküliség pedig 3,3 százalékra csökkent a korábbi 12,5 százalékról. Az ország nemzetközi versenyképességét mutatja, hogy míg lakosságszámban a 92. helyen áll a világon, az exportrangsorban a 34. – tette hozzá.
Tesztüzem a Budapest–Belgrád vasútvonal szerbiai szakaszán
Kétszázzal száguldhatnak majd a szerelvények Belgrád és Szabadka között – talán már november végétől.