Komoly lépésekről döntött az eurózóna jegybankja, az Európai Központi Bank Mario Draghi jegybankelnökségének utolsó kamatdöntő ülésén. Az alapkamat változatlan maradt nulla százalékon, viszont a bankok által a jegybanknál egyik napról a másikra elhelyezett betétek kamata, amely már eddig is negatív volt, tovább csökken –0,4-ről –0,5 százalékra. Van azonban egy könnyítés is, miután a bankoknak egyre több kárt okoz a negatív kamat: egy adott összegig a bankok a negatív kamat alkalmazása nélkül helyezhetik el betéteiket.
Emellett az Európai Központi Bank újraindítja már korábban is sokat vitatott eszközvásárlási programját: novembertől havi húszmilliárd euró értékben fognak az eurózóna tagországainak államkötvényeiből vásárolni, ezzel fedezetlen pénzt bocsátva a gazdaságba. A dolog érdekessége, hogy sok ország állampapírjai már most is negatív hozammal forognak, így ha ilyen szinteken vásárol a bank, maga is jelentős veszteséget fog elszenvedni ezeken az eszközökön.
A program válságkezelőnek tekinthető, noha maga Draghi azt mondta, nem számít gazdasági visszaesésre az eurózónában, csak egyszerűen bármi áron szeretné az inflációt feljebb tornászni, hogy közelítse a kétszázalékos jegybanki célt.

Fotó: REUTERS/Ralph Orlowski
A döntés nem egységesen született: voltak olyan tagállamok, amelyek ellenezték az újabb nagy összegű fedezetlen kötvényvásárlásokat. Többen talán arra is gondolhattak, hogy miután Draghi távozik a jegybank éléről, már nem kellene ilyen komoly lépéseket tennie, a követendő monetáris politika alkalmazását már utódjára, Christine Lagarde-ra kellett volna bízni, akit így most bizonyos mértékig kész helyzet elé állított ez a döntés.
Donald Trump amerikai elnök rögtön reagált az eseményre, mondván: az Európai Központi Bank lépése a devizaleértékelési verseny része, ezért véleménye szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő Fednek is a kamatcsökkentés útján kellene haladnia. Mario Draghi hangsúlyozta, hogy nincs szó leértékelési versenyről, az EKB-nak nincs árfolyamcélja, az egyedüli meghatározó szempont az infláció mértéke.