
MTI/Czeglédi Zsolt
Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere kiemelte: a Krones az első cég, amely gyárat épített a repülőtér mellett déli ipari övezetben; a beruházás értéke a teljes helyi gépipar eszközállományának egyharmada.
Hozzátette: 2014 és 2019 között hét német vállalat kezdett zöldmezős beruházásba Debrecenben, összesen 400 milliárd forintos beruházással 2500 új munkahelyet teremtettek.
Elmondta azt is, hogy 2014 és 2018 között 17 százalékkal nőtt a foglalkoztatás Debrecenben, ami az országos átlag csaknem kétszerese, ezzel csaknem nyolcezer-ötszázzal nőtt a munkahelyek száma a városban.
Papp László rámutatott: jelenleg 700 hektáron folyik ipari infrastruktúra-fejlesztés Debrecenben, az észak-nyugati gazdasági övezetben 500, a Krones gyárának is helyet adó déli övezetben 200 hektáron alakítanak ki ipari parkokat.
Pascal Männche, a Krones Hungary Kft. ügyvezető igazgatója megerősítette: nagy versenyben azért döntöttek Debrecen mellett első Németországon kívüli európai gyáruk felépítéséről, mert „nagyszerű az infrastruktúra” (repülőtér, autópálya, vasúti átrakó), és jól képzett szakemberek is rendelkezésre állnak.
Tájékoztatása szerint már 450 dolgozót felvettek a debreceni gyárukba, ahol az első gyártósoron már januárban megkezdték a próbatermelést, ezekben a napokban négy nagy szerelősort és lézeres vágógépeket szerelnek be. Terveik szerint a debreceni üzemben naponta egymillió euró volumenben termelnek majd – fűzte hozzá.
Ralf Goldbrunner, a Krones AG igazgatósági tagja mérföldkőnek nevezte cégük életében az első nem németországi európai gyáruk átadását. Cégcsoportjuk 16 500 dolgozót foglalkoztat, éves árbevételük mintegy négymilliárd euró. Debreceni gyáruk üzembeállásával növekszik a Krones versenyképessége, nő a nyeresége és erősödik a piaci pozíciója – sorolta.
Debreceni gyárukba „új gyártási folyamatokat és új rendszerszemléletet vezetnek be, amely mintául szolgál majd a teljes Krones cégcsoportnak” – jelezte az igazgató érdekességként megemlítve, hogy a világon minden negyedik ásványvizes palackot az általuk gyártott gépeken töltik.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!