A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
0
HUNMagyarország
19:00KézilabdaMagyarország-Franciaország

Veszélybe kerülhet a tojástermelés

Újabb fronton indítottak támadást a multik a magyar termelők ellen. Ahogy arról a Magyar Nemzet korábban elsőként beszámolt, a ketreces tojótyúktartás kérdésében nehezen közelednek az álláspontok. Egyes áruházláncok ugyanis amellett, hogy igyekeznek mind lejjebb vinni az árakat, szeretnék kiszorítani kínálatukból a ketreces tojásokat. A technológiaváltás óriási összegeket emésztene fel, ami a tojás árában is jelentkezne, ráadásul az ágazati szereplők szerint indokolatlan is lenne.

2019. 09. 26. 5:45
Fotó: Katona_Vanda
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tárgyalóasztalhoz hívják az áruházláncokat a hazai tojástermelők, az elmúlt időszakban ugyanis több olyan probléma is napirendre került, amely veszélybe sodorhatja az ágazat szereplőinek működését. Szép Imre, a Tojásszövetség újonnan megválasztott elnöke lapunknak elmondta: számos esetben előfordult, hogy az üzletláncok indokolatlan akciót hirdettek, ezzel pedig rendre sikerült letörniük a felvásárlási árakat. Az M-es méretű dobozos tojás darabja például tartósan negyven forint körül volt, pár héttel ezelőtt azonban az egyik áruházlánc 25 forintos akciós árat hirdetett.

– Természetes, hogy vannak eltérések, egy-egy termék ára nem azonos minden boltban, ebben az esetben azonban nem egy-két százalékos volt az eltérés mértéke. A szóban forgó üzletlánc több mint 37 százalékkal kínálta alacsonyabb áron a terméket – mutatott rá a szakember. Ezt az áresést a piaci folyamatok semmiképp nem indokolták, ugyanis sem a hazai, sem az uniós piacon nincs túlkínálat tojásból.

– A 25 forintos darabonkénti ár ráadásul olyan alacsony felvásárlási szintet feltételez, amely mélyen az önköltség alatt van. Ilyen olcsón itthon nem lehet tojást előállítani – szögezte le Szép Imre. Az elnök szerint a közeljövőben szeretnének egyeztetni valamennyi hazai kiskereskedelmi szereplővel annak érdekében, hogy elfogadható konszenzus alakuljon ki a tojás áráról, a mostanihoz hasonló kilengések pedig ne forduljanak elő.

Az árazás azonban nem az egyetlen vitapont, amiről egyeztetni kellene. Mint már korábban megírtuk, egyes üzletláncok nemrég támadást indítottak a ketreces tartás ellen. Szép Imre szerint ezen áruházak részben anyacégeik nyomására próbálják kiiktatni kínálatukból a ketreces tartásból származó tojást, Németországban és az Egyesült Királyságban ugyanis az alternatív technológiák az elterjedtebbek.

Az elnök ugyanakkor emlékeztetett rá, hogy az európai uniós jogszabályok változása nyomán jelentősen átalakult a ketreces tartás. A szigorú előírásokat az állatjóléti szempontok figyelembevételével alkották meg, ennek alapján itthon és az EU többi tagállamában is lecserélték a korábban használt ketreceket a gazdálkodók. Mindez nem elhanyagolható költséget jelentett, a szövetség becslései alapján csak Magyarországon 44-48 millió euróra rúgott a beruházások összege. Az uniós jogszabályalkotás folyamatában az állatvédők is részt vettek, jóváhagyásukkal született meg az új metódus.

– Nem lehet öt-tíz évente szemléletet váltani egy olyan ágazatban, ahol a beruházások hosszú távon térülnek meg. Ha a magyar gazdálkodókat újabb technológiaváltásra kényszerítik, az egész ágazat jövője kerülhet veszélybe, és uniós szinten is nagy kiesést jelenthet, ha leáll a ketreces termelés – jegyezte meg. Majd hozzátette: semmi sem bizonyítja, hogy állategészségügyi szempontból káros lenne ez a tartástechnológia, sőt számos előnnyel jár. Amellett, hogy a legköltséghatékonyabb metódus, a ketreces tartásból származó tojás a legkevésbé szennyezett, tehát a humánegészségügyi szempontok is mellette szólnak.

– A ketreces tyúktartás környezetkímélő, e technológiának a legkisebb az ökológiai lábnyoma, valamint az ammóniakibocsátás is a ketreces tartásban a legalacsonyabb – mondta a szakember.

Itthon és a visegrádi országokban is a ketreces tartás a legelterjedtebb, ezért a hazai ágazati szereplők a nemzetközi fórumokon a V4-ek segítségére is számítanak, emellett az olasz, a spanyol és a francia tojástermelők támogatásában is bíznak, hiszen ott is többségben van ez a technológia. Szép Imre a lakosság korrekt tájékoztatását ítéli a legfontosabb lépésnek, így az elmúlt évek fogyasztásösztönző lépései után – amelyek sikerre vezettek – a tartási módok megismertetése érdekében is kampányt indítanának. A szövetség továbbá az üzletláncoktól is azt várja, hogy ne csak egyetlen kiragadott momentummal, hanem átfogó szakmai érvelésekkel biztassák a fogyasztókat az alternatív forrásból származó tojás fogyasztására.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.