A vasúti járművek gyakran zajosak, emellett rezgésükkel zavarják és a dízelmozdonyok szennyezik is a környezetet. Mindezek miatt a sűrűn lakott területeken alkalmazzák a föld alá süllyesztést, illetve a lefedést, felülépítést.
Budapesten korábban szóba került a Nyugati pályaudvar és a Városliget közötti vasúti vágányok lefedése, felülépítése is, továbbá az így nyert terület parkosítása. Úgy tervezték, hogy a vágányhálózatot másfél kilométer hosszan, a Dózsa György úttól egészen az Eiffel-csarnokig fednék le, megközelítőleg 20 hektárnyi területen.
Hasonló megoldásokat több európai nagyvárosban megvalósítottak már, a lefedett vágányok felett parkot, sportpályákat, játszóteret létesítettek, amely így nem elválasztja a vasútvonal menti városrészeket, hanem összeköti.
Együttműködik a MÁV és az áramszolgáltató
Megállapodott a MÁV az MVM-csoporttal arról, hogy az európai uniós kötelezettségek teljesítése, a nemzetgazdaság erősítése, valamint a környezet- és természetvédelmi célok megvalósításának előmozdítása érdekében a jövőben egymással stratégiailag együttműködnek. A megállapodást Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója látta el kézjegyével. A kontraktus célja a jelenlegi együttműködés bővítése az innováció és kutatás-fejlesztés, a szakemberképzés, valamint a villamosenergia-szolgáltatások területén. A két cégcsoport közösen vesz részt a helyi közösségek fejlesztésében, különös tekintettel az oktatásra, a kulturális életre, a környezetvédelemre, illetve a sporttevékenységre.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!