Aki belföldi szállásszolgáltatónál tölti az ünnepnapokat, az alkalomhoz illő, hagyományos menüsorok közül válogathat, helyi és tradícionális különlegességekkel fűszerezve, az élménykínálat pedig évről évre színesedik. A rénszarvasszánon tett kirándulástól a közös bejglisütésen, gyertyagyújtáson át a betlehemes játékokig, illetve az aktív sportolási, kulturális, népművészeti, gyermekbarát lehetőségekig nagyon széles spektrumon válogathatnak a karácsonyi utazók, a fejlődő piac ma már minden családi igényt ki tud szolgálni az egyes régiókban.
– Karácsonykor nagyon erős telítettséggel működnek a házaink már évek óta, sőt több vidéki szállodánk telt házas az ünnepnapok alatt, bízunk benne, hogy ez várható az idén is – mondta lapunk megkeresésére Hülvely István. A legnagyobb magyar szállodavállalat, a Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója felidézte: a 90-es évek végén még jellemzően húsz százalék körül alakult itthon a szállodák látogatottsága az ünnep idején, a hotelkarácsonyozás az elmúlt 10-15 évben kezdett elterjedni idehaza, és az ünnepi szezon viszonylag hamar kiemelt időszakká vált a szálláshely-szolgáltatásban.

Fotó: Éberling András
Hülvely István szerint főként társadalmi folyamatokra, az életmód változásaival felbukkanó újszerű igényekre vezethető vissza, hogy évek óta egyre többen igénylik a professzionális kiszolgálást karácsonykor, ugyanakkor a szenteste napját a megfigyelések szerint még így is sokan otthon töltik. – A tendencia az, hogy december 24-én hetven százalék körül alakul a szállodák telítettsége, ami viszont 25-én már felfut kilencven százalék körülire, és marad is a nagyon magas látogatottság január elejéig, habár a vendégek cserélődnek – mondta a szakember.
Mint ismertette, a decemberi ünnepi szezonban három szakaszban kínálják a szállodák a csomagokat. Az első a 24-étől 26-áig tartó karácsonyi programkör, amit a két ünnep közötti, 27-étől 29-ig tartó szakasz követ, ezután jön a szilveszteri időszak, amely általában december 30-ától január másodikáig szóló csomagajánlatokat jelent. A szállodai karácsonyozás lehetősége a magyar piacon jellemzően olcsóbb a szilveszteri programajánlatoknál, de az átlagos hétvégékhez képest így is jellemzően ötven-hatvan százalékkal többe kerülnek országosan. A kereslethez igazodva karácsony után rögtön tovább indulnak felfelé az árak, így a két ünnep között újabb tíz százalékkal drágulnak az ünnepi csomagok, 29-ére pedig a legtöbb helyen már a legmagasabb sávban mozognak a szállodai tarifák. – December 30-ától újabb harminc-negyven százalékkal tovább nő az ünnepi ár, így a szilveszteri szállodázás és újévköszöntés általában az átlagos szobaárakkal kalkulált hétvégi pihenés duplájába is kerülhet – ismertette a hazai piaci jellemzőket a vezérigazgató.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!