Hazánk fesztiválhatalom

Az Eurobarometer szerint az előző évben a Magyarországra látogatók csaknem tizede említette legfőbb utazási motivációként a művészeti, folklór- és gasztronómiai rendezvényeinket, ami azt jelzi, hogy a nemzetközi porondon hazánk továbbra is őrzi előkelő helyét a fesztivál-nagyhatalmak sorában. Turisztikai szempontból a Sziget, a VOLT, a Szegedi ifjúsági napok, az EFOTT, a Campus és az orfűi fesztivál hozta tavaly a legtöbb pénzt a konyhára, ezért ezen a piacon idén is ígéretes a hazai kínálat.

2020. 01. 17. 13:36
null
Koccintás az óriáskerék előtt. A soproni VOLT a határon túli közönség körében is elismerést vívott ki Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Sziget Fesztivál tavaly is begyűjtött néhány nemzetközi elismerést, megkapta például azt a Brit Nemzetközösség által 2004-ben alapított díjat, amelyre az Anglián kívüli országok nagy fesztiváljai pályázhattak – idézte fel a Magyar Nemzetnek Márta István zeneszerző, a Magyar Fesztiválszövetség elnöke. Mint mondta, a legnagyobb hazai és külföldi érdeklődést kiváltó fesztiválok közé tartozott a soproni VOLT, illetve Zamárdiban a Balaton Sound, de Márta István rögvest ezek mellé emelte a debreceni virágkarnevált, a Budapesti Tavaszi Fesztivált, a Szegedi Szabadtéri Játékokat is, továbbá a Művészetek Völgyét, a Zsolnay fény- és az Ördögkatlan fesztivált.

A gasztronómiai ünnepnapok közül a Békéscsabai kolbász- és a Bajai halfőző fesztivál vonzotta az előző évben a legtöbb vendéget, de nem hagyhatta ki az adventi ünnepnapok során rendezett budapesti és szentendrei eseményeket sem a legnépszerűbb magyarországi események közül.

A szövetség elnökének előrejelzése szerint 2020-ban is ezek a fesztiválok vonzzák majd a legtöbb látogatót, de a gazdag felhozatalból számolni kell még a Palóznaki jazzpiknikkel, a VeszprémFesttel és ugyancsak a bakonyaljai városban tartott Utcazenei Fesztivállal is mint erős vonzerőt jelentő rendezvényekkel.

Koccintás az óriáskerék előtt. A soproni VOLT a határon túli közönség körében is elismerést vívott ki
Fotó: Bach Máté

A kuriózumként emlegetett három balatoni kompkoncertet, a Bagossy Bro­thers Company, Horváth Tamás és a Follow the Flow hangversenyét is a sokakat rabul ejtő élménylehetőségek közé sorolhatjuk a szakember szerint. Az augusztus 13-16-i fonyódi Rock Balaton, a Mol Nagyon Balaton augusztus 20-i ünnepnapokhoz kapcsolódó zamárdi strandkoncertje a nyári főszezon túlkínálatából emelkedik ki, míg az idény elején több ezer látogatót várnak külföldről a június közepi hagyományos alsóörsi Harley–Davidson Open Road Festre.

A múlt évben csaknem 250, elsősorban kulturális és gasztronómiai fesztivál színesítette a hazai turisztikai palettát. A Nemzeti Kulturális Alapból és egyéb forrásokból – szemben a 2018-ban juttatott alig egymilliárd forinttal – tavaly 1,166 milliárd forint támogatást kaptak a fesztiválszervezők – tudtuk meg Márta Istvántól. Kérdésünkre, hogy indokolt volna-e növelni 2020-ban a fesztiválok támogatását, azt válaszolta: a Nemzeti Kulturális Alap fesztivál kollégiu­ma, amelynek ő is tagja, nagy erőfeszítéseket tesz a minőségi programok támogatásának igazságos és szakmai szempontok alapján történő elosztásáért. Ugyanakkor jó lenne, ha a jelenlegi NKA-támogatás a megújulás mellett a jövőben még több pénzzel segítené a minőségi kultúra fesztiválok formájában történő közvetítését – fogalmazott. – Szövetségünk 230 tagja évenként 280 fesztivált képvisel, és egyre több határon túli kulturális rendezvényszervező jelentkezik sorainkba. Ennek eredményeként alakult meg 2019-ben az Erdélyi Magyar Fesztiválszövetség – jegyezte meg Márta István.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.