Egyre kisebb idehaza a szerepe a klasszikus minimálbérnek, jelentősége pedig a következő években még tovább csökkenhet, köszönhetően az elmúlt években jelentősen átalakuló munkaerőpiacnak. Az idei évtől bruttó 161 ezer forintra emelkedő kötelező legkisebb keresetért a Pénzügyminisztérium adatai szerint a munkavállalók mindössze 5,5 százaléka, 250 ezer ember dolgozik hivatalosan 2020-ban, ebből mindössze 22 ezren a költségvetési szférában. Számuk ráadásul az összeg elmúlt években jellemző, jelentős emelésének ellenére is dinamikusan csökken. Az alacsonyabb kereseti kategóriákban a középfokú végzettséghez kötött kötelező legkisebb kereset, a garantált bérminimum ugyanakkor már a munkavállalók jelentős részét érinti, a 2020-tól bruttó 210,6 ezer forintra emelkedő összeg 795 ezer ember keresetét jelenti, ebből 150 ezer fő a közszférában dolgozik.
A bérminimumosok száma is több tízezer fővel csökkent az elmúlt években: 2018-hoz képest idén 250 ezer munkavállalóval kevesebben dolgoznak a kötelező legkisebb keresetek valamelyikéért. A folyamat – a tovább növekvő foglalkoztatotti létszám mellett – azt mutatja, a vállalati szektor szakemberigénye, így a munkavállalók megtartásáért folytatott piaci verseny hatására negyedmillió dolgozó keresete nőtt oly mértékben, hogy az már magasabb a kötelező legkisebb bérnél. A folyamat pedig hosszú távon fennmarad, garantálva a keresetek további dinamikus felzárkóztatását és csökkentve a minimálbér jelentőségét.
Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára megkeresésünkre átgondolandónak nevezte a megváltozott munkaerőpiaci viszonyok miatt a kétféle minimálbér egységesítését. Felidézte: a minimálbérrendszer átalakítása az elmúlt időszakban nem volt napirenden, ugyanakkor korábban inkább az ágazatonként vagy akár régiónként megállapított kereseti rendszer kialakításában gondolkoztak a szereplők az országban tapasztalható különbségek miatt. A munkáltatói képviselet főtitkára a minimálbérek egységesítése esetén a 161 ezer és a 210,6 ezer forint súlyozott átlagát venné alapul, amely hozzávetőleg bruttó 199 ezer forint, azaz 620-640 euró lenne 2020-ban. Perlusz László kiemelte: ez az összeg immár nemzetközi összehasonlításban valós képet mutatna a hazai kereseti viszonyokról, ugyanis az ezekben alapul vett hagyományos minimálbér a kis érintettség miatt félrevezető, leginkább politikai hangulatkeltésre alkalmas. Mivel a súlyozott átlag bőven meghaladná a hatszáz eurót, a visegrádi országok közül a magyar minimálbér lehetne a legmagasabb.