Rövidesen eldől, mennyivel emelik a kereskedelmi dolgozók fizetését

A következő egy-két hét során, de a bérszámfejtés miatt legkésőbb január 20-ig meg kell állapodni a bérekről azoknál az áruházláncoknál, amelyek a klasszikus január-decemberi üzleti év szerint működnek – ismerteti a hétfői Világgazdaság.

Forrás: MTI2020. 01. 06. 7:10
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke a gazdasági napilapnak elmondta: az OBI-val már megállapodtak, de a héten tárgyalnak a többi közt az Auchannal, és a Sparral is. Akár két-három fordulóban is egyezségre lehet jutni, de sok múlik azon, hogyan sikerült a karácsonyi szezon, hiszen az éves árbevétel 30-35 százalékát is hozhatja a negyedik negyedév.

A budapesti kiskereskedelmi bérek jellemzően bruttó 215 és 270 ezer forint közöttiek, de aki a dolgozók legjavából válogatna, annak legalább 295 ezer forintos bérben érdemes gondolkodnia, amelyet ha megad a pénztárosoknak és az árufeltöltőknek, akkor garantáltan vonzó munkáltatónak számít – írja a napilap.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.