Akadémiai kutatóközpontok vagyonmegőrzését vizsgálta a számvevőszék

A tizenötből három akadémiai kutatóintézet biztosította megfelelően a vagyonmegőrzést 2016-2018 között – olvasható az ÁSZ jelentésében.

Forrás: MTI2020. 02. 21. 12:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pénteken nyilvánosságra hozott tizenegy jelentésben vizsgált intézetek közül az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont a 2016-2017 közötti időszakban nem biztosította megfelelően a közvagyon megőrzését, 2018-ra azonban már nem merült fel kockázat a vagyongazdálkodásban, így javaslatot az ÁSZ itt sem fogalmazott meg.

Nagy Imre felügyeleti vezető elmondta, a tizenöt kutatóintézet összesen 87 milliárd forint vagyonnal és 4200 alkalmazottal rendelkezett 2018 végén, és 2016-2018 között összesen 45 milliárd forint költségvetési támogatásban részesültek.

Beszámolója szerint tíz kutatóközpont nem biztosította megfelelően a közvagyon megőrzését. Három kutatóintézet nem rendelkezett szervezeti és működési szabályzattal, négy kutatóintézetnél nem került sor a törvényi előírások szerinti számviteli szabályozások megalkotására, két kutatóintézetnél pedig nem gondoskodtak megfelelően a gazdálkodási jogkörgyakorlók nyilvántartásáról.

A leggyakoribb hiányosság a törvény szerinti leltár elkészítése volt, erre hét kutatóintézet nem fordított kellő figyelmet.

Az érintett intézmények – az MTA Agrártudományi Kutatóközpont, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóközpont, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, az MTA Természettudományi Kutatóközpont, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és az MTA Ökológiai Kutatóközpont – vezetőinek feladata 30 napon belül intézkedési terv elkészítése, az MTA Nyelvtudományi Intézetnél azonban a vagyongazdálkodásra vonatkozó alapvető szabályozást sem alakították ki, ezért ott az ÁSZ az illetékes irányító szervhez fordult.

Nagy Imre újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy az ellenőrzés során az Állami Számvevőszék a kutatóintézetek vagyonának változását – nyomozati hatáskör hiányában – nem vizsgálta, csak a vagyongazdálkodás szabályszerűségét.

Holman Magdolna arra az újságírói kérdésére, hogy az MTA mint köztestület vagyona állami vagyonnak minősül-e, hangsúlyozta: az MTA és korábbi kutatóintézetei is az államháztartás részei, közpénz felhasználásával közfeladatot látnak el, ezért vagyongazdálkodásuk ellenőrzése az Állami Számvevőszék feladata.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.