Bizakodó a kis- és közepes cégek többsége

Az elnyert, illetve folyamatban lévő vissza nem térítendő támogatásokkal kapcsolatban a piaci szereplők túlnyomó többsége elégedett, illetve bizakodó. A kis- és közepes vállalkozói szektorban (KKV) viszont több olyan terület aggasztja a szereplőket, melyek terveik megvalósításában gátolják őket: a túlzott állami adminisztráció, a szakképzett munkaerő hiánya, annak magas költsége, valamint a magas közvetett költségek – mindezek a Via Credit pályázati tanácsadó kérdőíves felmérésének főbb megállapításai.

Magyar Nemzet
2020. 02. 05. 12:15
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Via Credit több száz fős mintán végzett kutatása kiterjed többek között Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetének értékelésére, a kilátásokra, a vállalkozások 2020-as intézkedési terveire és az elnyert támogatások értékelésére. A KKV-k véleményt fogalmaztak meg a gazdasági és jogszabályi környezet nehézségeivel, problémáival kapcsolatban, valamint pályázatokról is. A megkérdezettek közel 80 százaléka úgy véli, hogy a vissza nem térítendő pályázati támogatások pozitív hatással lesznek a vállalkozásra: 62 százalék mondta azt, hogy már érezhetően segítette őket, 22 százalékuk pedig reménykedik abban, hogy nyerés esetén sikerül új terméket fejleszteni vagy új piacokat meghódítani.

– Elnyert, vissza nem térítendő támogatások esetében egyértelműen jellemző, hogy a vállalkozások sikerként, gazdasági helyzetük stabilizálásaként élik meg annak eredményeit. Fejlesztések valósulhattak meg, amiken keresztül a piac felsőbb szegmensébe tudtak lépni, ugyanakkor olyan vélemény is volt, hogy a pályázati részvétel még mindig túl sok adminisztrációval jár, ami az ilyen méretű cégekre jelentős többletterhet róhat azon keresztül, hogy nincs erre a folyamatra szakosodott belső kapacitás – emelte ki Papadimitropulosz Alex, a Via Credit ügyvezetője.

Magyarország 2020-as várható gazdasági visszaesését a válaszadók fele prognosztizálja, ugyanakkor saját szektorukat tekintve e kérdéssel kapcsolatban jelentősen optimistábbak. A kedvező kilátásoknak megfelelően a vállalkozások nagyobb része tervez idén fejlesztéseket, melynek egy részét pályázati forrásokból kívánják megvalósítani. A beruházások értékét a KKV-vállalkozások mintegy 60 százaléka 50 millió forint körül, vagy a fölött határozta meg.

Papadimitropulosz Alex szerint a vállalkozások tisztában vannak azzal, hogy a fejlesztésekkel párhuzamosan szükséges a költségek folyamatos kontrollja, azok optimalizálása, illetve a hatékonyságnövelés is, hiszen tudják, hogy e nélkül versenyképtelenné válnának. Azzal kapcsolatban, hogy milyen jellegű költségcsökkentést terveznek, legtöbb esetben a működési költségek, ezen belül a rezsi- és bérköltségek kerültek említésre. Jellemző továbbá, hogy nagy arányban szerepel a hatékonyságnövelés igénye, amit belső folyamatoptimalizálással, például gépidő-csökkentéssel, a beszállítók újrapályáztatásával, forgótőke-optimalizálással, automatizálással kívánnak elérni.

A munkavállalók bérével kapcsolatban teljesnek tűnik a konszenzus. Egyértelműen jellemző az, hogy a KKV-szektorban is évenként felülvizsgálják a dolgozók bérét és a hozott teljesítményhez mérten fejlesztik azt. A kérdőív kitöltésében részt vevő vállalkozások több mint kétharmada arról számolt be, hogy 2020-ban létszámbővítést is tervez. Ezzel párhuzamosan a válaszadók kevesebb mint egynegyede említette, hogy elbocsátásokat tervez, aminek részben vérfrissítés, tehát nem létszámcsökkentés az oka.

A Via Credit felmérésében a KKV-k legfőbb problémáival kapcsolatos kérdésre születtek a legsokrétűbb válaszok. Többször megjelenik a szakemberhiány, ezzel összefüggésben az elvárt bérek túl magas szintje, a méretből adódóan a kifejlesztett termék piaci bevezetésének elhúzódása, a túlzott adminisztráció és a technológiai hátrány – olvasható a cég szerdai közleményében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.