Azok a munkavállalók, akik a koronavírus-járvány miatt elveszítették munkájukat vagy akik mostani állásukból váltani szeretnének, a május elején induló felnőttképzéseken olyan tudásra tehetnek szert, amellyel a válság után az átlagbér másfél-kétszereséért tudnak elhelyezkedni – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
A vírus miatt a munkájukat elveszített dolgozókat segítik
György László hozzátette, a képzésben az első hónap ingyenes, ezt követően pedig a képzési költségek 95 százalékát vállalja át az állam.
Ezen felül a képzésre jelentkezők megélhetésére is nagy hangsúlyt fektetnek, ezért számukra nulla százalékos, szabad felhasználású, felnőttképzési diákhitelt biztosítanak.
Az államtitkár a lehetséges célcsoportok közül példaként a turizmusban dolgozókat említette, hiszen közülük a jelen helyzetben sokan elveszítették munkájukat.
Ugyanakkor megjegyezte, hogy az informatikai képzéseket nyújtó szervezetek jelezték a minisztériumnak, hogy már „békeidőben” is a turizmusból érkezett a képzéseiken résztvevők 35 százaléka.
György László a műsorban felhívta a figyelmet a vali.ifka.hu honlapra is, amely a mostani krízishelyzetben munkaügyi témákban nyújt segítséget a vállalkozásoknak.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMár van némi eredménye a gazdatüntetéseknek
Szakmai szervezetek szerint ennél jóval nagyobb változásokra van szükség az uniós agrárpolitikában.
Fontos adatokról hull le a lepel a héten
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Kockázatokkal is számol a kormány
Jelentős feszültségek terhelik a globális gazdasági környezetet, ez pedig Magyarországra is hatást gyakorol.
Esnek az üzemanyagárak és jönnek a textilhulladék-konténerek
Ez történt a héten a gazdaságban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák
Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek
Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai
Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött
Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ
Anya csak egy van! Kivel vonultak ki a kezdéshez a Fradi–Debrecen meccs főszereplői? (VIDEÓ)
Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek
Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista
Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez
Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette
Szétloccsantanák a fejünket
Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMár van némi eredménye a gazdatüntetéseknek
Szakmai szervezetek szerint ennél jóval nagyobb változásokra van szükség az uniós agrárpolitikában.
Fontos adatokról hull le a lepel a héten
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Kockázatokkal is számol a kormány
Jelentős feszültségek terhelik a globális gazdasági környezetet, ez pedig Magyarországra is hatást gyakorol.
Esnek az üzemanyagárak és jönnek a textilhulladék-konténerek
Ez történt a héten a gazdaságban.