Minden 2020. március 18-ig folyósított hitelre, így a munkáltatói kölcsönökre is vonatkozik a fizetési moratórium, a hitelkártyáknál és a folyószámlahiteleknél az eddig a dátumig igénybe vett hitelrészre érvényes – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóvédelmi felügyelete az MTI érdeklődésére pénteken.
Még több információ a fizetési moratóriummal kapcsolatban
Közölték: a törlesztési moratórium automatikusan lépett életbe a hitelek esetében, ugyanakkor annak igénybevétele nem kötelező. Ezért a fogyasztónak, ha továbbra is vállalja a törlesztőrészlet megfizetését, azt szükséges jeleznie hitelezője felé. A törlesztési stop kiterjed továbbá a Nemzeti Eszközkezelő Programban résztvevők esetén a bérleti díj fizetésére és a vételár részletfizetésre is, azaz ezek teljesítésére is haladékot kapnak a fogyasztók.
Kiemelték, hogy a már felmondott vagy végrehajtás alatt lévő, korábbi hitelek esetében viszont nem lépett életbe fizetési halasztás. Ahogy az úgynevezett rulírozó – például hitelkártya, folyószámlahitel – illetve a szakaszos folyósítású/szakaszosan lehívható kölcsönöknél a 2020. március 18. után folyósított vagy lehívott összegeket sem érinti a moratórium.
A fizetési moratóriumra vonatkozó kormányrendelet a futamidővel rendelkező konstrukciókra állapít meg rendelkezéseket. A futamidővel nem rendelkező hitelek március 18-ig már felvett összegei esetén az MNB értelmezése szerint a moratórium lezárultát, jelenleg 2020. december 31-ét követően válik esedékessé a visszafizetés. A moratórium alapján a szerződéses kötelezettségek teljesítésének határideje, illetve a kötelezettségvállalás időtartama a fizetési moratórium idejével meghosszabbodik.
Az MNB azonban – a jogalkotó céllal összhangban – elvárja a futamidővel nem rendelkező termékek esetén is, hogy az ezekből eredő elmaradt kamatbevételek moratóriumot követő rendezése se egyszeri törlesztéssel, hanem hosszabb időszakra szétosztva valósuljon meg. A cél ebben az esetben is az, hogy a visszafizetés ne jelentsen a hitelfelvevők számára aránytalan terhet. Az MNB álláspontja szerint az ügyfél és a hitelező közös megegyezésén kell alapulnia annak, hogy a meg nem fizetett tartozását az ügyfél milyen időtávon fizesse vissza. Tekintettel arra, hogy a hitelkártyák, folyószámlahitelek esetében jellemzően kisebb hitelösszegekről van szó, elfogadható, ha ez az időszak például a bankszektor által javasolt 12 hónap lenne.
Az MNB álláspontja szerint a moratórium alatt felhalmozódó kamat a hitelkereten belül úgy kell szerepeljen, hogy arra a moratórium lejáratát követően kamat nem számítható fel. Kamatos kamat tehát nem keletkezhet, amennyiben azt az ügyfél a moratórium lejártát követő időszakban havonta, részletekben megfizeti. Amennyiben azonban az ügyfél a moratórium lejáratát követően esedékessé tett felhalmozódott kamatrészletet nem fizeti meg a megegyezés szerinti határidőben, úgy arra már számítható kamat.
Amennyiben egy bank eltérne a fizetési moratóriumra vonatkozó jogszabályi előírásoktól, az ügyfél első körben bankjánál, ennek elutasítása/válasz nélkül hagyása esetén anyagi jogvita esetén az MNB mellett működő Pénzügyi Békéltető Testületnél tehet panaszt. A fogyasztóvédelmi jogszabály megsértésének minősül, ha az ügyfél panaszára 30 napig nem válaszol a bank, akkor az MNB ügyfélszolgálatán tehető panasz – írták.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezEnnyi volt, emelni kell a közös költséget, ha nem akarunk nagyon nagy bajba kerülni
Nincs más választás.
A kormány meghozta a döntést az üzemanyagárakról + videó
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismertette a részleteket.
Nagyon jó oka van rá a magyarnak, ha nem ad borravalót
Elmondjuk azt is, mi az az ok.
Egyetlen embernek sikerült hatalmas kárt okoznia a MÁV-nak
Egyre többen csinálják, egyelőre nem látni a kiutat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán Viktor Reviczky Gáborral tett ki közös fotót
Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak
Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték
Jogsértést követtek el Magyar Péterék
Évszázados hagyományt szakít meg György herceg: a II. Erzsébet által imádott szokásnak vége lesz
Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó
Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet
Drámai változás jöhet Liverpoolban: ez várhat Szoboszlaira az új edző érkezése után
Az ukránoknak csak egy utánzatra tellett
A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezEnnyi volt, emelni kell a közös költséget, ha nem akarunk nagyon nagy bajba kerülni
Nincs más választás.
A kormány meghozta a döntést az üzemanyagárakról + videó
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter ismertette a részleteket.
Nagyon jó oka van rá a magyarnak, ha nem ad borravalót
Elmondjuk azt is, mi az az ok.
Egyetlen embernek sikerült hatalmas kárt okoznia a MÁV-nak
Egyre többen csinálják, egyelőre nem látni a kiutat.