A világ szinte minden országát érintő koronavírus-járvány következtében globálisan csökkent a fogyasztás, kevesebb a befektetés, és ehhez járul még a beszállítói láncok sérülékenysége. Mindezek következtében 2020 első félévében 6,3 százalékponttal zsugorodik a globális GDP, így 2020 végére mínusz 2,8 százalék lesz a világgazdaság teljesítménye – állapítja meg elemzésében az Atradius hitelbiztosító. A társaság országigazgatója szerint az eurózónában annak ellenére brutális lesz a visszaesés, hogy az idei év második félévében az adatok javulására lehet számítani. Vanek Balázs az év egészére úgy becsüli, hogy 5,1 százalékkal csökken az eurózóna reál GDP-je, míg a munkanélküliségi ráta 9,3 százalék lehet. A reálbérek növekedését a nagyon alacsony infláció segíti – fűzi hozzá a szakember.

Egy megállapodás, amely a Google-nak 1,375 milliárd dollárjába került
Azzal az állítással perelték be a céget két alkalommal is, miszerint a vállalat a lakosok hozzájárulása nélkül gyűjtött adatokat az arcukról és a hangjukról.