Magasabb szintű vízgazdálkodási kultúrára van szükség

Az öntözésfejlesztés társadalmi, gazdasági és környezeti szempontból is kulcskérdés; ez a termelés biztonságának és hatékonyságának alapja – mondta Nagy István agrárminiszter az első, az Agro-Harta Zrt. által megvalósított öntözéses mintaprogram avatóján a Bács-Kiskun megyei Hartán pénteken.

Forrás: MTI2020. 05. 15. 11:04
NAGY Istvn
Budapest, 2020. január 22. Nagy István agrárminiszter beszédet mond a 38. AGROmashEXPO és a 10. AgrárgépShow megnyitóján a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban 2020. január 22-én. A legnagyobb, négynapos agrárszakmai rendezvényen csaknem 350 kiállító mutatja be a mezõgazdaság legkorszerûbb technikáit, trendjeit. MTI/Mónus Márton Fotó: Mónus Márton
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szikszai Tamás, az Agro-Harta Zrt. vezérigazgatója az avatón egyebek mellett azt hangsúlyozta, reagálni kell az időjárási szélsőségek, az aszály kihívásaira, hiszen Hartán márciusban 21, áprilisban 12, májusban eddig csak 7 milliméter csapadék esett. Az időjárás nem lesz kedvezőbb a mezőgazdaság számára, ezért olyan növényeket kell termeszteni, amelyek termesztése öntözéssel jövedelmezővé tehető – fogalmazott.

Az ország első, hartai öntözési közösségének tagjai társas vállalkozások, családi gazdaságok és termelői csoportok, amelyeket az Agro-Harta Zrt. a közösség egyik fő gazdálkodója, integrátora, egyben a vízház tulajdonosa lát el öntözővízzel. Az öntöző távcsatorna állami tulajdonba és a Nemzeti Földügyi Központ tulajdonosi joggyakorlása alá került.

A közösség öntözési területe mellett található csatorna megvásárlását követően a régi elhanyagolt, jelentősen feliszapolódott szakasz teljes hosszában, több mint 4 kilométeren megújult. A távcsatorna azonban nemcsak az öntözővíz szivattyúházhoz történő zavartalan eljutásához, hanem a víz visszatartásához, megőrzéséhez, a megnövekedett öntözési igények ellátásához, akár a belvíz elvezetéséhez is hozzájárul.

A közösség 500-600 hektáron öntöz hat, korszerű körforgó öntözőberendezéssel intenzív termesztésű növényeket, főként zöldborsót, fő- és másodvetésű csemegekukoricát. A föld alatt 36 kilométer csővezeték fut, üzemeltetési engedélyük 1000 hektárra szól és 1 millió köbméter víz kivételére ad lehetőséget. A távcsatorna felújítása, első ütemben 200 hektár, majd második lépcsőben további 500 hektár öntözhetővé tételét teszi lehetővé a Hartai Öntözési Közösség számára – mondta Szikszai Tamás.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.