Munkahelymegőrző beruházásaihoz 806 magyar vállalat kap állami támogatást a versenyképesség-növelő támogatási programban, amelynek teljes keretösszege a kezdeti 50 milliárd forintról már 169 milliárd forintra emelkedett – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Szijjártó Péter hozzátette, az állami támogatások kifizetése folyamatos, így néhány héten belül valamennyi pályázó megkapja a számára megítélt összeget.
A magyar kormány kihasználta az Európai Unió döntését, hogy 800 ezer euróig támogatást nyújthat a magyar vállalkozásoknak, ez a lépés azért jelentős, mert a most végrehajtott beruházások, kapacitásbővítések és technológiai fejlesztések teremtik meg annak lehetőségét, hogy a magyar vállalatok le tudják győzni külföldi vetélytársaikat az új világgazdasági versenyben – jelentette ki a miniszter.
A koronavírus-járvány első szakaszát követően átalakul a világgazdasági verseny, új szereplők jelennek meg, a magyar vállalatoknak pedig ebben a megváltozott környezetben kell helyt állniuk – mondta Szijjártó Péter, aki szerint 2010-zel ellentétben most egy életerős magyar gazdaság és azon belül életerős magyar cégek állnak szemben az új világgazdasági korszak kihívásaival.
A tárcavezető azt is pozitívumként értékelte, hogy a versenyképességi programban támogatásra jogosult 806 vállalat több mint 30 iparágat képvisel, ami azt mutatja, hogy a magyar gazdaság több lábon áll. Hozzátette: a több lábon álló magyar gazdaság szolgál az egyik garanciaként arra, hogy az ország le tudja győzni a világgazdasági kihívásokat és nehézségeket.
Csütörtökön újabb három cég vehetett át támogató okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A BorsodChem Zrt. 1,308 milliárd forintos beruházása 287,27 millió forint állami támogatást kap. A Fevita Hungary Zrt. 563,24 millió forintos beruházása 281,62 millió forintos költségvetési támogatással számolhat. A NEUZER Kerékpár Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 439,75 millió forint értékű beruházásához a magyar állam 219,87 millió forinttal járul hozzá.