A magyar gazdaság sikerét a magyar emberek munkája jelenti

Szijjártó Péter kijelentette, az egész nemzet hálával tartozik a most beruházásokat végrehajtó vállalatoknak.

Forrás: MTI2020. 07. 28. 12:48
Fotó: Donat Kekesi
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Emlékeztetett: a versenyképesség-növelő program a gazdaságvédelmi intézkedések egyike, amelyet a beruházásokat vállaló és indító társaságok támogatására, az álláshelyek megtartása és létrehozása érdekében indított el a külgazdasági és külügyminisztérium.

Tóth András, a Nébar Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a 25 éve működő családi vállalkozás árbevétele tavaly 17 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A koronavírus-járvány időszakában valamennyi munkahelyüket megőrizve termékfejlesztésbe kezdtek, a néhány hónapos megtorpanást követően pedig már újra teljes kapacitással termelnek.

A támogatásnak köszönhetően egy korszerű üzemet építenek telephelyükön, növelik kapacitásukat, technológiai fejlesztést hajtanak végre és kínálatukat bővítve krékerek, ízesített termékek, illetve magpaszták gyártásába kezdenek.

A nyilvános cégadatok szerint a 34 embert foglalkoztató Nébar Kft. értékesítésből származó nettó árbevétele 2018-ban 506 millió forint volt. A vállalat adózott eredménye 2018-ban 43 millió forint volt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.