A zánkai strand 2020. július 31-én
Fotók: MTI
Guller Zoltán örvendetesnek nevezte, hogy idén júliusban, meghaladva a tavalyi számot, 1,2 millió magyar nyaralt Magyarországon.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szerint a jelenlegi járványhelyzetben Magyarország biztonságos országnak számít a régióban, ami nagyrészt a kormány hatékony intézkedéseinek köszönhető. A járványhelyzet kezelése mellett fontos feladata volt a kormánynak a bajba jutott ágazatok segítése is, többek között a turizmus támogatása – tette hozzá.
Elmondta, a húzóágazatnak számító turizmus mutatói 2010 óta folyamatosan növekedtek, 2016 óta minden évben a kétszeresét érte el a bővülés. A járványhelyzet előtt még 22 százalékos növekedés volt jellemző az ágazatban az előző évhez képest – fűzte hozzá.
Az ágazat jelentőségét jelzi, hogy 400 ezer család megélhetését adja, és több tízezer vállalkozás él ebből a szektorból – közölte.
A kormány által nyújtott mentőövnek köszönhetően, amelyet kedvezményes hitelprogramok, járulékcsökkentések, hitelmoratórium, és a Szép-kártya kedvezményes adóztatása révén valósított meg, előnyösebb helyzetbe kerülhetett az ágazat, továbbá fejlesztések valósulhatnak meg, amelyeknek köszönhetően munkahelyek jöttek létre. Hozzátette, hogy nagy jelentőségű a magánszálláshelyek fejlesztésének lehetősége, amelyekből 14 ezer újulhat meg az év végéig.























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!