Megjelent a Magyar Közlönyben az a határozat, amely szerint idén a kormány tízmilliárd forintot biztosít az egyes műanyagtermékeket helyettesítő készítmények gyártására, és létrehozza a hazai műanyagipari tudományos klasztert.

Fotó: Bach Máté

A jogszabály kiemeli, hogy az egyes műanyagtermékek forgalomba hozatalának megtiltásával összefüggésben szükséges támogatni az ezen termékeket helyettesítő – az előírásoknak megfelelő, a környezetre kevésbé ártalmas – készítmények gyártását. Az idei tízmilliárd forint után 2021 és 2025 közti időszakban elsősorban az uniós forrásokra kell támaszkodni a támogatásnál – írja a határozat.
A kormány megbízta az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy december elsejéig készítsen előterjesztést a hazai műanyagipar fejlesztését célzó műanyagipari tudományos klaszter létrehozásáról. Ebben meg kell fogalmazni:
Azzal az állítással perelték be a céget két alkalommal is, miszerint a vállalat a lakosok hozzájárulása nélkül gyűjtött adatokat az arcukról és a hangjukról.
A szakképzési rendszer nemcsak szerkezetében, hanem tartalmában és módszertanában is jelentős megújult.
Az ülőkocsis menetjegyek 47 eurótól, a fekvőhelyesek pedig 49 eurótól érhetők el.
Bár most is vannak uniós szabályok, amik védik az utasokat, de sajnos még mindig túl gyakran fordulnak elő problémák.
Szellemváros lett az egykori sármelléki laktanya – fotó
Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul
Hátrahagyta érettségiző lányát Liptai Claudia, útnak indult családjával
Asztalra csapott Trump, már papírozzák a tűzszünet részleteit
Ők voltak a 90-es évek legnagyobb egyslágeres előadói — Emlékszel még rájuk? — Galéria
A Kreml közölte, hogy mi a béketárgyalás feltétele Ukrajnával
Sallai Roland nélkül talán már nem buknak el a történelmi siker küszöbén
A Budapesten visszatért Tommy Fury újra együtt van a szuperszexi bombázóval – galéria
Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó
A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”
Dárdai Bence kegyvesztett lett a Wolfsburg új edzőjénél, aki most nagyon mérges lehet + videó
Szanyi Tibor robbantott, lerántotta a leplet Gyurcsány lemondásáról
Azzal az állítással perelték be a céget két alkalommal is, miszerint a vállalat a lakosok hozzájárulása nélkül gyűjtött adatokat az arcukról és a hangjukról.
A szakképzési rendszer nemcsak szerkezetében, hanem tartalmában és módszertanában is jelentős megújult.
Az ülőkocsis menetjegyek 47 eurótól, a fekvőhelyesek pedig 49 eurótól érhetők el.
Bár most is vannak uniós szabályok, amik védik az utasokat, de sajnos még mindig túl gyakran fordulnak elő problémák.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.