A Tesla sikeréről modellezi a piacra lépést egy vállalkozás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Tesla a világ egyik legsikeresebb cége lett, ezért egy másik vállalkozás megpróbálkozik a Nikola névvel. Teherautók gyártását tervezik, a megrendelők pedig bíznak benne, hogy noha még minden csak terv, az elképzelések ugyanúgy megvalósulnak majd, mint a Teslánál.

Fellegi Tamás Péter
2020. 08. 12. 11:20
Forrás: Forrás: Wikipedia

A részvényesek vélhetően arra gondolnak, hogy ha a Nikola csak részben megvalósítja azt az elektromos teherautók piacán, amit a Tesla az elektromos személyautóknál, már jól járnak. Van azonban egy lényeges különbség: a Tesla részvényének szárnyalása akkor kezdődött, amikor a gyár már árulta Model S és Model X típusait, amelyek sikert arattak a vásárlóközönség körében, még ha ez csak egy szűk kör is volt a sportkocsiként árult típusok magas ára miatt.

A júniusi 90 dolláros csúcsról a Nikola visszaesett a harmadára, viszont a mostani bejelentés hatására húsz százalékkal került feljebb a részvény. A bizonyításra azonban még éveket kell várni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.