– Szeptember 30-ig kell benyújtaniuk a cégeknek és szervezeteknek éves beszámolójukat a bíróságokhoz, ezt még 177 ezren nem tették meg – mondta az államtitkár.
– Június 2-án éjfélig kellett volna a beszámolót benyújtani, a társasági adót bevallani és megfizetni. A kormány azonban a koronavírus-járvány miatt felülírta a határidőre vonatkozó szabályokat, és négyhónapos halasztást adott a cégeknek, szervezeteknek – idézte fel Izer Norbert.
– Az adatok egyértelműen rávilágítanak, hogy az adóügyi intézkedésre nemcsak egészségvédelmi okokból volt szükség. A halasztással ugyanis három cégből kettő élt, elsősorban a kis- és középvállalkozások, amelyeknek az új szabály az adminisztrációs könnyebbség mellett anyagi segítséget is jelentett. A Pénzügyminisztérium számítása szerint összességében kétszázmilliárd forint maradhatott így hónapokkal tovább az érintetteknél – részletezte az államtitkár.
– A határidő közeledtével felpörögtek a beérkező bevallások – húzta alá Izer Norbert. Mint mondta: szeptember 14-e és 24-e között mintegy 32 ezer cég küldte be a társasági adóbevallását.
– A számviteli beszámolók statisztikai adatsora még nagyobb növekedésről tanúskodik: mindössze egy nap alatt, szeptember 23-án több mint hatezer beszámoló érkezett a Cégszolgálathoz – tette hozzá.
Az államtitkár megjegyezte, hogy a civil szervezetek csaknem kétharmada is elküldte már a beszámolóját, és nagyjából 22 ezer szervezet hagyta a határidő utolsó napjaira a számviteli elszámolásának a benyújtását.
Izer Norbert elmondta, hogy a feltöltési kötelezettség eltörlését követően a cégek többségének jellemzően adót kell fizetnie az éves bevallás benyújtásakor. Annak a cégnek viszont, amelyik 2019-ben több adóelőleget fizetett, a bevallás benyújtásától számított harminc napon belül visszajár a túlfizetett összeg. – Szeptember 23-ig összességében már mintegy 150 milliárd forint társasági adót utalt vissza az adóhivatal – ismertette.
– A határidő-halasztás is igazolta, hogy a cégek egyre tudatosabbak adóügyeik intézésekor – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, hogy jellemzően azok a cégek nyújtották be korábban a bevallásukat, akiknek visszajárt a társasági adó – jegyezte meg.