A magyar diplomácia vezetője a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a keddi videokonferencia volt az első tárgyalása a nemrég kinevezett mongol kollégájával.

Holnap kiderül, hogy alakultak a keresetek
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
A magyar diplomácia vezetője a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a keddi videokonferencia volt az első tárgyalása a nemrég kinevezett mongol kollégájával.
Szijjártó Péter közölte: a jövő év elején egy 57 millió dolláros kötött segélyhitelprogramban magyar cégek megkezdik az új oltóanyaggyár építését Songinó városban.
„Ezen siker nyomán megállapodtunk, hogy a mezőgazdasági beruházások érdekében hamarosan újabb kötött segélyhitelprogramot indítunk” – jelentette be.
A magyar külügyi tárca vezetője hangsúlyozta: mindkét ország elkötelezett a terrorizmus elleni globális küzdelem iránt, ezért „kölcsönösen szorgalmazzuk, hogy az ENSZ költségvetése terjedjen ki a terrorellenes feladatok finanszírozására is”.
Szijjártó Péter tájékoztatása szerint továbbra is óriási az érdeklődés a magyarországi ösztöndíjak iránt, amit jól mutat, hogy 200 helyre már több mint 750 diák jelentkezett Mongóliából.
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Az egyetlen, a pótolhatatlan, a nélkülözhetetlen.
Az ukrán uniós csatlakozás előkészületei és a háború elől menekülő tömegek tartós jelenléte ismét napirendre tűzte a kérdést: milyen hatással lehet az ukrán munkaerő a hazai foglalkoztatási rendszerre?
Három településen nincs ivóvíz.
Óriási tűz volt a XVIII. kerületben, több ember kórházba került
Újra kell játszani egy áprilisi bajnokit, a kiesést és a kupaindulást is befolyásolja
Megfagyott a levegő a Kincsvadászok stúdiójában, ők voltak Stohl András nagy szerelmei
Beleszálltak a Bagossy Brothers Companybe: egyszerű indokkal tették helyre az elégedettlenkedőket (VIDEÓ)
Szoboszlaival leszámoltak Liverpoolban; hazatérhet a válogatott csatár
A Ryanair már korábban figyelmeztetett: a Boeing 787 Dreamlinerekkel igenis vannak problémák – nem lepődtek meg az indiai repülőgép-katasztrófán
Aranyosi Péter megkapta a kegyelemdöfést, váratlan helyről oltották le
Elképesztő sikert ért el a magyar női röplabda-válogatott
Elszabadultak az indulatok a lángos ára miatt, mutatjuk, mennyi az annyi
Sokkoló videó: a fojtás után a francia cselgáncsozónő nem tért magához a budapesti vb-n
Újabb milliárdos csalással bukott le a pályázati trükkmester
Gálvölgyi vért izzadt a Klubrádióban, szerinte nincs sehol háború
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Az egyetlen, a pótolhatatlan, a nélkülözhetetlen.
Az ukrán uniós csatlakozás előkészületei és a háború elől menekülő tömegek tartós jelenléte ismét napirendre tűzte a kérdést: milyen hatással lehet az ukrán munkaerő a hazai foglalkoztatási rendszerre?
Három településen nincs ivóvíz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.