Ötszázalékos újlakás-áfa, nullaszázalékos áfa a családoknak új építésű lakásra, teljes illetékmentesség a bármilyen lakóingatlant családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) vásárlóknak, a felújítások támogatása hárommillió forinttal már egy gyermeknél is, tetőtér-beépítéshez is kiemelt összegű csok – az utóbbi lehetőség tegnapi bejelentésével összeállt az új otthonteremtési program. Novák Katalin tegnapi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott:
felkerült a korona a programra, befejezik a házat.
A családokért felelős tárca nélküli miniszteri posztot e hó elejétől betöltő Novák Katalin már a kinevezése előtt jelezte, hogy minden idők legnagyobb otthonteremtési programjára készül. Jóllehet az eddig elérhető lehetőségek sem voltak szűkmarkúak, az új intézkedésekkel együtt valóban soha nem látott mértékben támogatja a kormány a családokat, hogy saját otthonuk lehessen. Mindezt a koronavírus-járvány kellős közepén, ami azt jelenti, hogy megszorítások és a családtámogatások megkurtítása helyett még inkább erősítik a fiatalokat, hogy a válságos időkben is biztos fedél legyen a fejük fölött, ahol családot lehet alapítani.
Több generáció
A program utolsó elemeként Novák Katalin tegnap jelentette be, hogy többgenerációs otthonok létrehozását is támogatja a kormány, azaz a tetőtér-beépítésekre a kiemelt összegű csokot lehet igényelni 2021. január 1-jétől. A miniszter szerint gyakori élethelyzet, hogy egy családban egy ház tetőterét beépítenék, jellemzően úgy, hogy a szülők, illetve a nagyszülők a földszinten maradnak, a gyermekvállalás előtt álló vagy kisgyermekes fiatalok pedig felköltöznek a tetőtérbe.
Az új lehetőség feltétele az lesz, hogy a nagyszülőktől önálló, más tulajdonban lévő, külön bejáratú otthon jöjjön létre konyhával, fürdőszobával, lakótérrel. További kikötés, hogy egy gyermek esetén legalább negyven, két gyermeknél ötven, három vagy több gyermeknél hatvan négyzetméter legyen az így kialakítandó lakás alapterülete.
Novák Katalin hangsúlyozta, a csok általános szabályai vonatkoznak majd erre az esetre is, azaz meglévő gyermeknél nincs életkori határ, a vállalt gyermekeknél viszont legfeljebb negyvenéves lehet az anya.
A vissza nem fizetendő támogatás egy gyermeknél 600 ezer forint, két gyermeknél 2,6 millió, háromnál tízmillió forint. A tetőtér-beépítéshez is fel lehet venni a kedvezményes, kamattámogatott csokos hitelt,