B. Nagy László (Fidesz) szerint a kutatásban és fejlesztésben érdekelt cégek támogatása azért fontos, mert az ilyen források többszörösen megtérülnek, és erősítik a magyar cégek piaci helyzetét. A rendezvényen az RTH Versenyabroncs Kft. képviselője is beszélt a fejlesztési terveikről. Kismarty-Lechner Gábor közölte, hogy a támogatásból termékbemutatót és korszerű webáruházat hoznának létre, és megcéloznák a lengyel piacot is.
A székesfehérvári cég a Hankook gumigyártó versenyabroncsainak hivatalos forgalmazója Közép- és Kelet-Európában, és a koreai cég versenyabroncsainak harmadik legnagyobb értékesítője Európában. Vargha Tamás országgyűlési képviselő (Fidesz) szerint a járvány nem a sajnálkozás ideje, hanem a cselekvésé.
Székesfehérvár gazdaságilag erős település, cégei pedig a kormány támogatásaival a nehéz helyzetben is előre tudnak lépni – tette hozzá. A rendezvényszervezéssel foglalkozó XTRM Group Kft. képviseletében Halász Domonkos Gábor azt emelte ki a sajtótájékoztatón, hogy exportálni nem csupán termékeket és szolgáltatásokat lehet, hanem ötletet és tudást is.
A koronavírus kedvezőtlenül érinti a vállalkozásokat, de lehetőséget ad az újragondolásra, és aki ezt ki tudja használni, a járvány végeztével előnnyel kezdheti az új versenyt – fogalmazott. Simicskó István országgyűlési képviselő (KDNP) a válsághelyzetek jelentőségét abban látja, hogy ilyenkor mutatkozik meg az igazi segítség, amelyre a vállalkozók, a családok bármikor számíthatnak. A politikus a nehéz helyzet ellenére is derűlátó, és abban bízik, hogy a kormány segítségével a magyar cégek külföldön is egyre sikeresebbé válhatnak.
Magyar tulajdonba került az Enexio több leányvállalata
Az MVM-csoport tulajdonába került a német energetikai cég, az Enexio magyarországi vállalata és két kínai leányvállalata is – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten a külgazdasági és külügyminiszter.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!