Mint írták, a kormány gondoskodott a rezidensekről is. Pályakezdésüket, szakmai megbecsültségüket és a hazai munkavállalásuk elősegítését 2011 óta a rezidens támogatási program ösztöndíja segíti, amelyre 20,2 milliárd forintot biztosított a kormány. Eddig ezt a támogatást csaknem hatezren igényelték, és ennek is köszönhető, hogy az orvosi egyetemeken 30-50 százalékkal többen végeznek, mint egy évtizede, így a működési engedéllyel rendelkező orvosok száma 34 ezerről 39 ezerre nőtt.
Közleményében a tárca kitért arra: a kormány kiemelt célja, hogy az egészségügyi dolgozók megkapják a megérdemelt társadalmi és anyagi elismerést, hogy biztosítottak legyenek számukra a megfelelő munkakörülmények, és elégedetten, biztonságban élhessenek.
Ezzel párhuzamosan az egészségügyi ellátórendszer területén is több évtizedes lemaradást pótló fejlesztések valósulnak meg.
Közölték: az elmúlt tíz évben 915 milliárd forinttal, 76 százalékkal növelte a kormányzat az egészségügyi ráfordításokat. Az elmúlt tíz évben 91 vidéki kórházat, 54 rendelőintézetet, 107 mentőállomást újítottak fel, mindemellett 23 új rendelőintézetet és 34 új mentőállomást építettek.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!