A Debrecen melletti fejlesztési területen a korábbi bizonytalanság ellenére töretlenül zajlik az infrastruktúra kiépítése. A leendő BMW-gyárnak is teret adó Észak-Nyugati Gazdasági Övezetben kiválasztották az ivóvízellátást és a szennyvízelvezetést biztosító közművek kivitelezőjét, az uniós közbeszerzési értesítő szerint a vállalkozók nettó 802 millió forintos szerződéses értéken valósítják meg. Megkezdték az iparterület vasúti kapcsolatának a kivitelezését is: a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában a Debrecen-Füzesabony (108-as) vasútvonalon a debreceni és macsi állomások közötti vonalszakaszt építik át az átmenő fővágányokon és a csatlakozó nyíltvonalakon. A fejlesztést a kivitelező mintegy 54,9 milliárd forintból végzi el. Az érintett vonalszakaszon a meglévő nyomvonal felújítását és bővítését végzik el 11,6 kilométer hosszan, 3,6 kilométeren pedig a szükséges korrekció építése valósul meg. A projekt során összesen 31,4 kilométer hosszan épül ki hézagnélküli vágány, továbbá megvalósul Debrecen és Tócóvölgy állomás között a kétnyomúsítás kiépítése. Az átépítés által a vonalon a lehetségessé válik az óránként 80-100 kilométeres sebesség és a 225 kN tengelyterhelés.
Elektromos autókat gyárt majd a BMW Debrecenben
A bajor gyártó első, kizárólag elektromos hajtást kiszolgáló platformját Debrecenben készítik majd, a most megépítendő üzemben – jelentette be a BMW. A presztízsmárkánál hatalmas lendülettel fordulnak az e-járművek gyártása felé, de arra készülnek, hogy még évtizedekig szükség lesz belsőégésű motokra is. Eközben a Debrecen melletti ipari parkban már szerelik a vizet, csatornát, és megkezdődött a kiszolgáló vasútvonal felújítása is.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!