A koronavírus kedvezőtlen gazdasági hatásának mérséklésére márciusban indított gazdaságvédelmi akcióterv eredményes a munkahelyek megőrzésében is – hangsúlyozta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságszabályozásért és stratégiáért felelős államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkaerőpiaci online konferenciáján.
A távirati iroda tudósítása szerint az államtitkár elmondta, hogy 2020 szeptemberében ugyan 23 ezerrel kevesebben dolgoztak, mint az előző év azonos időszakában, de most 2020 januárjánál 740 ezernél többen dolgoznak. A munkanélküliek száma szeptemberre augusztusról mintegy 37 ezer fővel nőtt, de ennyien nem estek ki a munkaerőpiacról, hanem az inaktívak közül többen bejelentkeztek a munkát keresők rendszerébe, a regisztrált álláskeresők száma pedig újra háromszázezer alá csökkent.
Több mint nyolcszázmilliárd forint beruházásösztönző támogatásról döntött a kormány, ennek segítségével 1500 milliárd forint olyan extra kapacitásbővítés valósul meg a magyar gazdaságban, amely enélkül nem lett jött volna létre. A vállalkozások számára rendelkezésre álló mintegy 5745 milliárd forintos keretből eddig a gazdaságban 3407 milliárd jelent meg. A támogatói döntéssel rendelkező, de még ki nem fizetett forrás 1389 milliárd forint. Munkaerőpiaci vagy képzési támogatásban 969 ezer magyar állampolgár részesülhet, 112 ezer regisztrált álláskereső kap pénzbeli ellátást, a diákhitelt 28 ezer hallgató veszi igénybe.