időjárás 1°C Karola , Károly 2023. január 28.
logo

Orbán Viktor: A kormány várja az iparkamara javaslatait

Magyar Nemzet
2020.11.08. 14:38
Orbán Viktor: A kormány várja az iparkamara javaslatait

– A vírus az emberekén kívül a gazdaság szöveteit is megtámadja, és számunkra a kis- és középvállalkozásokra jelentett veszély a legfontosabb – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök egy Facebook-videóban, miután a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével tárgyalt, és tájékoztatta Parragh Lászlót a várható egészségügyi intézkedésekről. – Neki is elmondtam, hogy a vakcina a megoldás, jó reményeink is vannak, látjuk már a fényt az alagút végén, de addig még hosszú hetek telnek el, és addig a gazdasággal is foglalkoznunk kell.

Arra kértem a kamara elnökét, hogy tegyen javaslatot a kormány számára, és alakítsunk ki szorosabb együttműködést a következő hónapokban, hogy a kis- és középvállalkozásokat segíthessük. Ezek azért kiemelten fontosak, mert ezek adják a legtöbb magyar embernek a munkát – mondta a kormányfő.

Orbán Viktor jelezte azt is, hogy most egészségügyi döntések jönnek, azután pedig ismét a gazdasági intézkedések következnek.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.