Két héttel tovább igényelhető a kutatási bértámogatás

Közel négyszáz munkaadó nyújtott be kérelmet mintegy ötezer munkavállalójára.

Magyar Nemzet
2021. 02. 02. 9:26
A vegytani intézetben megtalálták a módját, hogyan cselezzék ki a természetet (képünk illusztráció) Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A kormány 2021. február 22-ig meghosszabbítja a koronavírus-járvány miatt elindított kutatási, fejlesztési és innovációs bértámogatás (KFI) igénylését – jelentette be Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hozzátette, az érdeklődés folyamatos, mostanáig közel négyszáz munkaadó nyújtott be kérelmet mintegy ötezer munkavállalójára, összesen közel négymilliárd forint értékben. A Gazdaságvédelmi akcióterv egyik fontos eleme a KFI szektor magasan képzett szakembereinek munkában tartását szolgálja a járványhelyzetben, hiszen ez elengedhetetlen a gazdaság újraindításához – ismertette a minisztérium.

A KFI bértámogatást többek között mérnökök, kutatók, informatikusok, meglévő és újonnan felvett munkavállalók után kaphatják a vállalkozások. A lehetőség az összes ágazatot lefedi, a teljes nemzetgazdaságnak segítséget jelent.

A programban három hónapos időtartamra biztosított támogatás egy főre eső összege nem haladhatja meg a havi 318 920 forintot. Az így megítélt összeget a munkáltató kapja, a támogatás fejében érintett munkavállalóit legalább három hónapig köteles továbbfoglalkoztatni, munkabérüket nem csökkentheti.

A legtöbb munkavállaló után Veszprém megyéből, Bács-Kiskun megyéből, a fővárosból és Pest megyéből érkezett be kérelem. Az igénylő vállalkozások főként a feldolgozóipar, az információ-kommunikáció és a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység ágazatokból kerülnek ki.

Bodó Sándor emlékeztetett, hogy a nemzetközi kitekintésben is egyedülálló program a koronavírus-járvány első hulláma után közel 23 ezer magasan képzett szakember munkahelyének megtartásához járult hozzá összesen több mint 17 milliárd forinttal.

A KFI bértámogatási program részletes dokumentációja a Munka.hu oldalon érhető el. A kérelmeket a munkáltató székhelye vagy telephelye szerint illetékes megyei vagy fővárosi kormányhivatal foglalkoztatási főosztályához lehet benyújtani 2021. február 22-ig. A kormány a veszélyhelyzeti intézkedések nyomán hasonlóképpen meghosszabbította az ágazati bértámogatás igénylését 2021. március 10-ig. A koronavírus miatt nehéz helyzetbe került turizmus-vendéglátás és szórakoztatás szektorok munkavállalóinak támogatása így a februári bérekre is jár.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.