Gyermekmentő pont épül Balatonlellén

A Magyar Gyermekmentő Alapítvány mentőkocsija a jövő évi üdülési szezonig a fővárosban segíti az országos mentőszervezet munkáját.

2021. 08. 30. 18:22
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hét végén bezárt a Magyar Gyermekmentő Alapítvány (MGYA) balatonlellei mentőállomása. Az alapítvány kocsija a jövő évi üdülési szezon kezdetéig a fővárosban segíti az országos mentőszervezet munkáját – tudtuk meg az MGYA szakmai vezetőjétől. – A jövő nyári munkánkat már új helyünkön, az ország első, Balatonlellén épülő gyermekmentő pontján kezdjük, feltéve, hogy az alapítvány negyvenmillió forintja és a további adományok követik az építőipari árak vágtatását – tette hozzá Gesztes Éva aneszteziológus főorvos.  Kissé távolabb kerülnek a tótól, de az új helyükről is gyorsan eljut majd a segítségnyújtás helyszínére a gyermekmentő autó – közölte a a főorvos. Fedett beálló, ambuláns vizsgáló, pihenőszoba és szakmai felszerelés tárolására alkalmas raktár épül majd az MGYA balatoni bázisán – tudtuk meg Gesztes Évától, aki azt is elmondta, hogy a gyermekmentő pont megépítését támogató Masterplast Hungaria Kft. mellett ezerforintos téglajegyek vásárlásával magánszemélyek is hozzájárulhatnak az építkezési költségekhez. Ez utóbbi lehetőségről az MGYA Facebook-oldalán tájékoztatják a potenciális adakozókat. Kérdésünkre elmondta: az idei nyáron kétszáz esetben riasztották a dél-balatoni gyermekmentő bázist. Ötven esetben ambuláns ellátást végeztek. Elsősorban  allergiás panaszok miatt kellett segíteniük, de az országos mentőszolgálat munkájába is bekapcsolódtak; nemegyszer gyorsabban jutottak a segítségnyújtás helyszínére, mint a betegszállításra is alkalmas mentőautó.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.