Üldözné a baloldal az adózókat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Óriási eredményeket ért el az Orbán-kormány a gazdaság kifehérítésében. Ma sokan fizetnek kevesebb adót, szemben a 2010 előtti időszakkal, amikor kevesen fizettek sokat. A baloldal programjából kiderül, hogy visszatérne a régi világ, míg az adóhatóságot politikai bosszúra és leszámolásra használnák fel.

2021. 09. 18. 8:07
Üldözné a baloldal az adózókat
2021.09.17. Budapest Dobrek Klára, Kuncze Gábor, Gy Németh Erzsébet, DK Fotó: Kurucz Árpád Fotó: Arpad Kurucz

A munkaalapú társadalom kiépítése, a foglalkoztatás jelentős bővülése tette lehetővé azt, hogy az unióban Magyarországon kedvező legyen az adókörnyezet. A gazdaság kifehérítését pedig korábban nem látott lépések segítik. Ilyen például az on­line pénztárgépek 2014-es bevezetése, amelyet 2015-ben az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer kiépítése követett. Az elektronikus fizetések ösztönzéséhez 2016-ban elkezdődött a bankkártyás terminálok elterjedésének elősegítése, míg 2018. július 1-jétől kötelezővé vált az on­line számlaadat-szolgáltatás. Ez utóbbi célja az adóalanyok közötti tranz­akciók kifehérítése, az áfacsalások elleni küzdelem, melyet a valós idejű, adóhatóságnak történő adatszolgáltatás tesz lehetővé.
 

Ma olyan világ van Magyarországon, ahol folyamatosan csökkennek az adóterhek, megéri legálisan foglalkoztatni a munkavállalókat. Egy kormányváltás esetén ez az eredmény is elveszne, a baloldali kormány furkósbotként használná az adóhatóságot.

Borítókép: Dobrev Klára kampánykörúton. Az adóhivatalt is bosszúra és leszámolásra használnák. Fotó: Kurucz Árpád

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.