Norvégiába járnak bevásárolni a svédek

A gazdasági nehézségek, a megélhetési költségek emelkedése és az infláció miatt egyre több svéd dönt úgy, hogy a szomszédos Norvégiába megy bevásárolni – ismertette a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Magyar Nemzet
Forrás: V4NA nemzetközi hírügynökség2023. 03. 11. 6:41
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A svéd határhoz közeli, norvégiai Örje városában, Anders Fjellstad élelmiszerüzletében az év első hónapjaiban tizennégy százalékkal nőtt a zöldség- és gyümölcseladás. A férfi szerint a növekedés főleg annak köszönhető, hogy egyre több svéd jár át hozzá vásárolni. A svédországi Arjangben élő Nette szintén rendszeresen jár Norvégiába vásárolni. Egy rádióinterjúban elmondta, hogy a norvég boltokban rendszerint zöldséget és pelenkát vásárol az unokáinak, ugyanis a pelenkák, a bébiételek és a zöldségek azok a termékek, amelyek a leginkább drágultak Svédországban – ismertette a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Anna Breman, a svéd Riksbank alelnöke a minap azt nyilatkozta, hogy a felméréseik szerint a gyermekes családokat még inkább érinti az infláció. Egy 44 ezer tételre kiterjedő kutatás szerint az élelmiszerek ára februárban 2,5 százalékkal emelkedett januárhoz képest, ami 2015 óta a legnagyobb havi emelkedés, míg a bébiételek ára ugyanebben a periódusban 10,8 százalékos növekedést mutatott.

– Sok család nem tud megélni, és ez kezd olyan problémává válni, amellyel a politikusoknak foglalkozniuk kell, különösen az egyedülálló szülők esetében. Azoknak, akiket a legsúlyosabban érintenek a gazdasági nehézségek, már ételre is szüksége van – mondta Ulf Mazur, a Matpriskollen ár-összehasonlító alkalmazás alapítója és ügyvezető igazgatója.

A felmérés szerint az élelmiszerárak februárban 17,8 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. 

A gazdasági nehézségek pedig oda vezettek, hogy sok svéd megváltoztatta vásárlási szokásait: a statisztikák szerint tízből közel nyolc ember változtatott azon, hogy hol, mit és mennyit vásárol.

Arturo Arques, a Swedbank magánközgazdásza az állami televíziós csatornának, az SVT-nek elmondta: kutatásuk során  a megkérdezett 3100 svéd fogyasztó mintegy húsz százaléka állította azt, hogy olyan szűk a pénzügyi mozgástere, hogy az élelmiszerárak emelkedése problémát jelent számára. Ennek következtében kevesebb és alacsonyabb minőségű élelmiszer vásárlása mellett döntöttek. A kutatás szerint a leginkább érintettek a munkanélküliek, a diákok, az alacsony nyugdíjjal rendelkező idősek, a betegszabadságon lévők és az egyedülálló szülők, főként a nők.

Norvégia egyébként komoly extra bevételekre tett szert az ukrajnai háború következtében megugrott energiaárakból. 

Míg a kormány korábban 277 milliárd korona bevételre számított a kőolajszármazékok exportjából, nemrég kiderült, hogy az összeg ennek akár hatszorosa, 1750 milliárd korona is lehet.

 

 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Europress/AFP)
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.