Aláhúzta, hogy ma mindenki a kisméretű moduláris atomerőművekre (SMR) vár, de ez egyelőre „olyan, mint Columbo felesége, mindenki beszél róla, de még senki nem látta”. Majd reményét fejezte ki, hogy ez a jövőben megváltozik. Kiemelte: nagyon fontos a harc a nukleáris energiatermelést érő hátrányos megkülönböztetés, a kettős mérce ellen, de a közép-európai országok nagy többsége józan megközelítést alkalmaz szerencsére. Ennek kapcsán érintette a nukleáris ipart sújtó szankciók elfogadtatására irányuló állandó kísérleteket, és leszögezte, hogy Magyarország nem fog ilyen intézkedésekhez hozzájárulni, pusztán azért, mert ez súlyosan sértené a nemzetbiztonsági és nemzetgazdasági érdekeit. Továbbá kijelentette, hogy miközben folyamatos a nyomásgyakorlás az európai szankciók kiterjesztése érdekében, az Egyesült Államok az idei év első felében több mint kétszeresére növelte az uránimportot Oroszországból.
Mindenki nyerne a globális nukleáris együttműködésen + videó
Európa az utóbbi évtizedek legsúlyosabb gazdasági és biztonsági kihívásaival néz ma szembe, aminek lényeges eleme az energiaválság.

További Gazdaság híreink
A miniszter kitért a magyarországi helyzetre is, és emlékeztetett arra, hogy hazánk az elektromobilitás egyik fontos európai központjává, a nyugati és keleti autóipari vállalatok találkozási pontjává vált, ami a gazdasági növekedés garanciája, azonban ez nem lenne lehetséges atomenergia nélkül. Rámutatott, hogy a kormány a paksi bővítéssel 2050-re el kívánja érni a klímasemlegességet, és már ma is fenntartható az áramtermelés 63 százaléka, amelynek körülbelül 85 százalékát a paksi reaktorok biztosítják.
Aláhúzta, hogy a nemzetközi projekt keretében megépülő, 2400 megawattos összkapacitású új blokkok évente 17 millió szén-dioxid kibocsátását előzik majd meg.
– Mégis mi zöld és mi fenntartható, ha nem a nukleáris energia? De természetesen erre nincs válasz. A válasz csak az, hogy nem. Ha megkérdezzük, hogy miért, akkor az a válasz, hogy „mert csak” – fogalmazott. Beszámolt a paksi bővítés előrehaladásáról is, kiemelve, hogy nagy erővel folynak a munkálatok, és az EU-ban a kellő engedélyekkel rendelkező nukleáris beruházások közül a magyar a legnagyobb. Üdvözölte, hogy az Európai Bizottság „csodával határos módon” mindössze egy hónap alatt jóváhagyta a Roszatommal kötött kivitelezési és pénzügyi szerződés módosítását, amelyek nyomán jelentősen egyszerűsödött a lassú bürokratikus folyamat. Végül figyelmeztetett, hogy rendszeresen tesznek kísérletet egyes szereplők a projekt akadályozására.
– Számunkra az energiaellátás biztonságának ügye szuverenitási kérdés. A projekt elleni támadásokra olyan kísérletekként tekintünk, amelyek célja azon jogunk megsértése, hogy szuverén döntéseket hozzunk a nemzeti energiamixünk összeállítására vonatkozóan” – mondta a távirati iroda ismertetése szerint.
Szijjártó Péter felszólalt a civilizált kelet-nyugati együttműködés mellett, s hozzátette, nem azért, mert „Putyin rajongói, az oroszok barátai vagy a Kreml propagandistái lennénk, hanem csak a nemzeti érdekek miatt, ugyanis nem akarjuk, hogy a nukleáris energia a Kelet és Nyugat közötti konfliktus túszává váljon”. Hangsúlyozta: a globális nukleáris együttműködésen mindenki nyerne, annak hiányán mindenki veszítene.
Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a prágai atomenergia-ipari kongresszusra utazott (Forrás: Facebook)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!