Két hónapon belül negyedszer lépnek sztrájkba szeptember 14-én és 15-én a Ryanair diszkont-légitársaság brüsszeli pilótái, magasabb fizetést és jobb munkakörülményeket követelve – közölte a VRT belga hírcsatorna csütörtökön a pilótákat képviselő szakszervezetek bejelentésére hivatkozva. A szeptember 14-i dátumot nem véletlenül választották ki, mivel a légitársaság részvényeseinek közgyűlését erre a napra tervezték.
Pilótáit sztrájkra kényszeríti, miközben gigaprofitot szerzett a Ryanair
Dühösek a dolgozók.

A pilóták továbbra is azt követelik a légitársaságtól, hogy állítsa vissza fizetésüket a koronavírus-járvány előtti szintre, mivel akkor a vállalat úgy döntött, hogy húsz százalékkal csökkenti a bérezésüket. A cég azóta ismét nyereséget termel, de a kért intézkedéseket továbbra sem hajtotta végre.
A sztrájk további oka, hogy a Ryanair októbertől fel kívánja mondani a valamennyi Belgiumban állomásozó pilótája munka- és pihenési rendjét garantáló kollektív szerződést, annak ellenére, hogy ez törvényellenes. A szakszervezetek és a Ryanair vezetősége közötti többszöri találkozó ellenére még mindig nem találtak kiutat a patthelyzetből.
További Gazdaság híreink
A szakszervezetek augusztus közepén nyílt levélben fordultak Alexandre De Croo szövetségi kormányzóhoz és Elio Di Rupo vallon miniszterelnökhöz. Elítélték, hogy a Ryanair nem tartja be a belga szociális és munkaügyi jogszabályokat, és találkozóra hívták a politikai vezetőket annak érdekében, hogy részletesen tájékoztassák őket a légitársaság visszaéléseiről.
A sztrájk a Ryanair Charleroiba és Charleroiból induló járatait érinti, de egyelőre nem világos, hogy hány pilóta csatlakozik a sztrájkhoz, és hány járatot kell majd törölni.
A Ryanair vezérigazgatója Michael O’Leary csütörtökön Brüsszelben az Európai Bizottság székhelye előtt kellemetlen fogadtatásban részesült, mivel két környezetvédelmi aktivista tortát nyomott az arcába.
Közben van mit számolgatni a Ryanair vezetésének, ugyanis július végén a Magyar Nemzet arról számolt be, hogy az ír fapados légitársaság, amely utasszáma alapján a legnagyobb Európában, arról jelentett, hogy a tavalyi 170 millió euró után 663 millió euró adózott eredményt ért el a június végén lezárt pénzügyi első negyedévében, ami a legnagyobb első negyedévi nyereség 2017 óta.
További Gazdaság híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Éberling András)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Költségvetés: ezermilliárdok jutnak gazdaságfejlesztésre
A következő évben több száz beruházás indul, folytatódik vagy készül el.

Czepek Gábor: Brüsszel dilettantizmusa energiaválsághoz és árrobbanáshoz vezet
Padlóra küldenék a rezsicsökkentést.

Hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Az élmezőnyben az európai országok közül négy szerepel.

Az a gazdag, aki sokat fizet rezsire?
Manipulál a baloldal a magyar adatokkal.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Megkínoztak egy nőt a pátrohai horrorházban

Micsoda villanás! Benedek Tibor fia nem apját másolta, az olaszok kikérik maguknak

Megszólalt az ügyvéd a Palatinuson megfulladt kislány édesanyjáról és az úszómesterről

Végérvényesen átlépte a vörös vonalat Ukrajna: Orbán meneküléséről fantáziáltak az egyik legolvasottabb portálon

Így neveld a cukkinit nyáron, hogy rekordtermést hozzon

Most kezdhet csak igazán irigykedni az Európai Unió Magyarországra: hamarosan valóra válik Orbán ígérete

Messi morcos lett Samutól, aztán mindenkit elkápráztatott egy nagy bukfence után + videó

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Schiffer András olyat mondott Aranyosi Péterről, amitől a balosok köpni-nyelni nem tudnak + videó

Alexander-Arnold szörnyen debütált a Real Madridban, nevet egész Liverpool + videó

Ez a tetoválás könnyen sírba viheti a viselőjét

Wirtz érkezése, Szoboszlai sorsa: a bennfentes liverpooli lap karakteres következtetése jutott
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Költségvetés: ezermilliárdok jutnak gazdaságfejlesztésre
A következő évben több száz beruházás indul, folytatódik vagy készül el.

Czepek Gábor: Brüsszel dilettantizmusa energiaválsághoz és árrobbanáshoz vezet
Padlóra küldenék a rezsicsökkentést.

Hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Az élmezőnyben az európai országok közül négy szerepel.

Az a gazdag, aki sokat fizet rezsire?
Manipulál a baloldal a magyar adatokkal.