Az autóiparban forradalom zajlik, rohamos az elektromobilitás térhódítása, amelyhez nélkülözhetetlenek az akkumulátorok. A terület beruházásaiért megfeszített verseny zajlik az országok között. Magyarországon a járműipari ágazat az akkumulátorágazattal együtt a hazai ipar harminc százalékát adhatja 2030-ra, ezért a kormány továbbra is ezt tekinti a hazai ipar húzóágazatának. Míg 2011-ben az eladott autók mindössze 0,1 százaléka volt elektromos, addig ez mára tíz százalékra nőtt, 2030-a pedig elérheti az ötvenöt százalékot. A kormány stratégiai célja, hogy tovább erősítse a hazai gazdaság összekötő szerepét, így a nyugati autógyártók és a keleti akkumulátorgyártók Magyarországon találkozzanak. Megkerülhetetlen tény, hogy míg az elektromos autókat főként nyugati cégek gyártják, addig az akkumulátorokat keletiek. A világ tíz legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártó vállalata keleti.
Magyarországra az elmúlt hat évben 14,34 milliárd eurónyi közvetlen külföldi tőkebefektetés érkezett és mintegy húszezer munkahely jött létre akkumulátoripari működőtőke-befektetések eredményeként.
Jelenleg Magyarország és Németország az európai akkumulátorgyártás legfőbb beruházási célpontja. Hazánk a világ negyedik legnagyobb akkumulátoripari hatalma lehet Kína, az Egyesült Államok és Németország után.