Magyarország a nyugati szövetség egyik utolsó olyan országa, amely elfogadható viszonyban van a keletiekkel, így a zöldtechnológiák területén egyedülálló lehetősége nyílik arra, hogy lehetővé tegye az összekapcsolódást. A zöldtechnológiák nélkülözhetetlenek a gazdaságunk védelméhez.
A szakértő kiemelte, hogy az európai versenyképességre leselkedő talán legsúlyosabb veszélyt a vállalatok kitelepülése jelenti, ami két belső tényező következménye. Egyrészt az elmúlt évtizedekben Európa hagyta leépülni (bizonyos esetekben szándékosan leépíttette) saját, hagyományos energiatermelő kapacitásait, ezért kitetté vált a külső hatásoknak.
A koronavírus-járvány utáni szűkös kínálat, valamint az orosz–ukrán háború nyomán kialakult kereskedelmi konfliktus energiaválságot okozott Európában, és az árak a korrekció után is magasabbak maradtak, mint más nagyrégiókban. Másrészt, a szigorú klímavédelmi elvárások rákényszerítik az európai vállalatokat, hogy üzleti folyamataikat átalakítsák, ehhez azonban kevesebb segítséget kapnak, mint máshol. A járműgyártásban például az Európai Unió elvárja, hogy a cégek fokozott tempóban álljanak át az elektromos modellek előállítására, de a költségek csaknem feléért felelős akkumulátorok gyártásához sokkal kevesebb támogatást nyújt, mint az Egyesült Államok. A problémára a megoldást a nagyszabású kapacitásfejlesztés jelenti mind a zöldenergia-termelésben, mind a -tárolásban.
– Magyarország mindkét területen hamar lépett, ami előnyt jelenthet. A paksi atomerőmű üzemidő-hosszabbítása, az új blokkok megépítése, a napelemek drasztikus bővülése és az új rugalmas kapacitások létesítése középtávon leszoríthatják a Magyaroroszágon működő vállalatok termelési költségeit, csökkenthetik energiafüggőségünket sőt, a jelenleginél gyakrabban exportpozícióba is segíthetik hazánkat a villamosenergia-piacon – ismertette Hortay Olivér. Az pedig, hogy Magyarországon nemzetközi viszonylatban is kimagasló volumenű energiatároló gyártókapacitás létesül, nemcsak segít itt tartani a gazdasági növekedéshez, valamint a munkahelyek megőrzéséhez szükséges járműgyártókat, de hazánk ipari potenciálját is tovább javíthatja, ami új beruházásokat eredményezhet.
– Magyarországnak tehát jó adottságai vannak ahhoz, hogy a zöldtechnológiák piacának robbanásszerű növekedéséből profitáljon. Ennek feltételei, hogy hazánk továbbra is kimaradjon a blokkosodásból, és hogy ne engedje magát eltéríteni nagyszabású ipar- és kapacitásfejlesztési törekvéseitől – tette hozzá a Századvég üzletágvezetője.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!