Az Újpestben három, a Diósgyőrben öt magyar labdarúgó szerepelt a kezdőcsapatban, a vendégcsapatban ráadásul a saját nevelésű Szakos Bence csupán 18 éves. Az újpestiek péntek esti, 3-1-es sikerével indult NB I-es szezonban már a hazai játékosok arányára és életkorára is oda kell figyelni a kezdés előtt, miután az MLSZ a májusi közgyűlésén elfogadta a „magyarszabályként” elhíresült ajánlását, amelynek értelmében csak azon kluboknak jár a tejes, ötszázmilliós támogatási összeg, melyek megfelelnek az új kritériumoknak. A DVTK megfelelt a szezonrajt hetében szigorított szabályozásnak, az Újpest nem, ám mindez olyan szempontból nem is volt meglepő, hogy mindkét csapat előre közölte, hogy miként tervez hozzáállni az ajánláshoz – ennek megfelelően is állították össze csapataikat az edzők.

Tisztázzuk: mit is jelent pontosan az MLSZ új ajánlása?
Amint azt korábban megírtuk, a májusban elfogadott ajánlással – merthogy nem kötelezően betartandó szabályról van szó – kapcsolatban az MLSZ engedményt tett, az úgynevezett átmeneti szabály ugyanis megengedi, hogy azok a csapatok, amelyek az előző években érvényben lévő szabályoknak ettől az ősztől is megfelelnek a bajnokság végéig, de az új magyarszabálynak még nem, akkor azt úgynevezett részteljesítményként elfogadják, ám a félmilliárd helyett csak 325 millió forintos állami támogatásban részesülnek. A szezonkezdéstől élesedő újdonság tehát máris érvényes, azonban még egy csavar került a történetbe az első meccsek hetében: mint azt Kovács Zoltán, a DVTK sportigazgatója elmondta, néhány nappal a rajt előtt a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet (NSMI) arról tájékoztatta a klubot, hogy a kiemelt akadémiával rendelkező egyesületeknek még ennél is szigorúbb ajánlást kell teljesíteniük az akadémiai támogatás megtartásának érdekében, és egy helyett kettő-három magyar fiatalt kell pályára küldeniük. Az NSMI elvárása szerint a bajnoki év során legalább 7000 percet kell játszania a 2005. január 1. után született játékosoknak, amiből maximum 2000 percet a 2004. január 1. utániak is teljesíthetnek – írta az m4sport.hu.