A belga és a svájci vendéglátós árak meglepő módon néha a helyieket is váratlanul érik, nem véletlen, hogy Basel belvárosában többen iszogatják a Migrosban és a Coopban vásárolt Feldschlösschent a Rajna partján, mint valamelyik teraszos kiskocsmában a csapoltat. Egy-egy így elfogyasztott sörön gyakran négy-hét frankot (két-háromezer forint) is lehet spórolni. Cserébe senki sem várja el a borravalót, ha mégis kap, hangosan megköszöni a pár centet vagy rappent is. A jatt szinte az egész világot meghódította, csak egy-két országban állnak még ellen.
Dél-Koreában és Japánban sem sokkal gyengébb a svájcinál az árszínvonal, de ott valóban sértés a borravaló. A vendéglátás és a szolgáltatás pontos keretek között zajlik, mindkét fél számára nyilvánvalóak a társadalmi és az üzleti korlátok. Egyik fél sem várja el, hogy másik a korlátait átlépve vállaljon vagy igényeljen többletmunkát, amit esetlegesen borravalóval honorál.
Ez egy európai vagy amerikai számára feldolgozhatatlan, hiszen errefelé úgy gondolkodnak a szolgáltató szektorban: ha sokat akarsz keresni, akkor dolgozz keményebben és tartsd a markod. Kérdés persze, hogy a megkeresett borravaló kié.
A borravaló és a jogi kérdések
A rendszerváltás után a hazai szolgáltatóipart ellepték a mikro- és kisvállalkozások, a cégek nem engedhették meg maguknak, hogy egynél több alkalmazottat jelentsenek be, munka viszont bőven volt, így sokakat bejelentés nélkül, a jattért dolgoztattak. Ez jellemző volt a fuvarozásra, építőiparra vagy a vendéglátásra. Magyarországon a borravaló adómentes volt, nem kellett bevallani eleinte, de a fekete és a szürke gazdaság olyan szinten épült rá erre a jattos rendszerre, hogy a jogszabályok egyes üzletágaknál éves átalány-borravaló utáni adófizetésre kötelezték a szereplőket. A gazdaság fehéredésével a borravaló is kezdte visszanyerni a régi státusát, de a vendéglátóiparban továbbra is jövedelempillér maradt – például a tulajdonos minimálbéren alkalmazza a csapost, amelyet kiegészít a borravalóval. Ráadásul mindez adómentes, hiszen a tulajdonos hozzá sem nyúl a pénzhez, elvileg nem is tud róla, jogilag pedig nem jövedelem kiegészítésre használja, tehát win-win helyzet.
Fotó: Pexels/Andrea Piacquadio
Csakhogy a jatt elveszti adómentes formáját, ha az valamilyen formában bekerül a kasszába. Ha például a számla végösszegét kártyával egyenlíti ki a vendég, és a fizetendő összeghez hozzácsapatja a borravalót, az bizony már adóköteles. És a helyzet az, hogy ez a jellemzőbb. Logikusnak tűnik tehát az egyébként jattos területeken – így az éttermeknél –, hogy szabályozott mederbe tereljék a borravalózást. Ez lett a szervizdíj. Adóköteles és kizárólag jövedelemfizetésre használható, tehát az alkalmazottak jövedelmét a tulajdonos (hivatalosan) ebből is fizetheti. Ez persze nem jelenti azt, hogy maga a szervizdíj kiváltja a borravalót, de tény, hogy hasonló státusú.
Mennyi borravalót kell adni?
Itthon és egyébként Nyugat-Európában 8-17 százalék között mozog a szervizdíj. Sokak szerint etikai problémák merülnek fel ezzel a rendszerrel kapcsolatban, hiszen ahogyan a repülőtársaságoknál is az úgynevezett tiszta költségekkel növelt végösszeget kell megjelölni a repülőjegyeknél, úgy elvárható lenne, hogy egy rántott húsnál is megjelenjen az étlapon, hogy az pontosan mennyibe kerül. A helyzet ugyanis az, hogy a szervizdíj százalékos és nem tételtől függő, tehát minden tétel felszorozható a szervizdíjjal. Arról nem is beszélve, hogy a helyben fogyasztás, illetve az elvitel sok esetben máshogy számláz. Ettől függetlenül a borravaló egyetemes mértéke a tíz százalék. Az alatt nem nagyon érdemes borravalót adni, de manapság az is figyelmességnek számít, ha valaki a végösszeget felkerekíti például 1910 forintról kétezerre. Az is fontos, hogy ha valaki valóban borravalót szeretne adni, azt tegye készpénzben. Adómentes figyelmesség, nem motorikus reakció a számla kiegyenlítésénél. Ezt érdemes a vendéglátóipar mellett az összes többi szolgáltatónál alkalmazni.
Elvárt lehet a borravaló?
Az elmúlt egy-két évben alaposan alábbhagyott a jattolási kedv. Egyrészt a pandémia alatt bőven osztották a vásárlók a pluszpénzt a kedvenc szolgáltatóiknak, hogy életben maradjanak, másrészt az árak elszaladtak. Most a szolgáltatónak érdeke, hogy a fogyasztó talpon maradjon, így borravaló nélkül is elvan. Bár hozzá kell tenni, hogy a számla végösszegének kalkulációjába ma már sokkal több rejtett kiadást vesznek bele a szolgáltatók, mint korábban, így a cech valós képet mutat a szolgáltatás áráról. Nem úgy, mint egy évtizeddel ezelőtt, amikor a vásárlói árérzékenység miatt inkább alámentek a cégek az árakkal, cserébe néhol silányabb szolgáltatást nyújtottak és tartották a markukat a jattért. Az árak emelkedése miatt ennek az időszaknak vége szakad, a vevők egyre inkább az ár-érték arányt kezdik el figyelni, és amelyik szolgáltatóval – legyen az fodrász, taxis, villanyszerelő vagy vendéglátós – nem elégedettek, annak nem csak jattot, megrendelést sem adnak.
