Csaknem egyévnyi oldalazó mozgás után az év első két hónapjában jelentősen nőtt a belföldi használtautó-piac aktivitása, a havi adásvételek száma látványosan kitört az eddigi, 70 ezres sávból – idézte a közlemény Halász Bertalant, a JóAutók.hu vezérigazgatóját.
Rekordot döntött a használtautó-piac, ezeket az autókat úgy vitte a magyar, mint a cukrot
Februárban az egy évvel korábbinál 28 százalékkal több, 77 800 személygépkocsi cserélt gazdát, ezáltal megdőlt a havi forgalomra vonatkozó 76 ezres rekord, amit 2022 márciusában állított be a piac – közölte a DataHouse adatai alapján a JóAutók.hu szerdán.

Kiemelték, hogy a forgalom nem csupán a használt autóknál, hanem az újautó-piacon is élénkült: idén februárban 10 százalékkal több új személygépkocsit regisztráltak, mint tavaly ilyenkor. A reáljövedelmek újbóli emelkedését követően az eddig óvatosan kiváró vásárlók egy része már újra megjelent a piacokon. A kamatok csökkenésével pedig a hitelezett eladások száma is emelkedni kezdett. A használtautó-piacon az is segítette a folyamatot, hogy az elmúlt időszakban egyes használtautó-szegmensekben
akár tíz százalékot is csökkenhettek az árak, így a vevők ismét reálisabb árakon juthatnak autóhoz.
További Gazdaság híreink
Jelezték ugyanakkor, hogy az általános piaci környezet továbbra sem vetít előre további meredek emelkedést: a kereslet lassan, fokozatosan tér vissza, az adásvételek száma a következő hónapokban inkább a 75 ezres sávban stabilizálódhat. Közölték, a magyarországi használtautó-piacon leggyakrabban alsó-középkategóriás személyautók, illetve kisautók cserélnek gazdát,
amelyek 28, illetve 21 százalékos arányt képviseltek az év első két hónapjában.
Előbbieknél a legnépszerűbb modellek közé tartozik az Opel Astra, a Ford Focus és a Volkswagen Golf. A kisautók listáját magasan a Suzuki Swift vezeti, amelyet az Opel Corsa és a Volkswagen Polo követ. A leggyakoribb modellek között a felső-középkategória a Volkswagen Passattal, a Skoda Octaviával és a BMW 3-as szériával képviselteti magát.
További Gazdaság híreink
Arra is kitértek, hogy a használtautó-piacon 2024 első két hónapjában 151 200 személyautó cserélt gazdát, ami 18,7 százalékos növekedés az előző év hasonló időszakában regisztrált 127 400-as értékhez képest. Az importált használt autók száma ugyanebben az időszakban 18 600 darab volt, ami 9,4 százalékkal múlja felül az egy évvel korábban mért 17 000-s értéket.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nem képezi vita tárgyát, hogy Magyarország kitől mennyi energiahordozót vásárol
Az Európai Bizottság ügyeskedése ezerforintos benzinárakat is okozhat.

Hamarosan autózható lesz az M4 újabb szakasza
Az utolsó simításokat végzik az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszán.

Valami történik Parajdon, de az elárasztott bányatelepről nem jött jó hír
Kiderült, miért nem lehet kiszivattyúzni a vizet a bányatelepről.

Tavaly húszmilliárdot hozott a konyhára – érdemes ellenőrizni a nyugdíjpénztári befizetéseket
A magánnyugdíjpénztári befizetések utáni adóvisszatérítések tavaly közel húszmilliárd forinttal gyarapították a pénztártagokat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk