Választások: drasztikus csapást mértek az euróra

A bizonytalanság nyomást helyez a világ második legtöbbet kereskedett devizájának piacára.

2024. 06. 10. 12:44
Illusztráció Fotó: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A friss EP-választási eredmények máris drasztikus csapást mértek az euróra és a kontinens tőzsdéire egyaránt, a mélyrepülésről pedig elképzelhető, hogy nem is rövid távú lesz: a szélsőjobb ilyen mértékű előretörésére ugyanis sem a piacok, sem az elemzők nem voltak felkészülve – még ha az irány már előzetesen is szinte teljesen biztosnak volt tekinthető – írja a Világgazdaság

A választási eredmények megjelenése óta közzétett elemzői jegyzetek egyre borúsabb képet festenek a közös deviza kilátásairól, a végkövetkeztetés ugyanis nagyjából az, hogy a szélsőségek mélyülő politikai jelenléte alapjában véve rengetheti meg a kontinens piacába vetett hitet, ami az eszközök értéktelenedéséhez vezethet majd.

A folyamat már most elkezdődött: csapnivaló választási eredményét látva Macron francia elnök feloszlatta a parlamentet, és előre hozott választást írt ki, a belga miniszterelnök lemondott ugyanezen okokból, a német kormánykoalíció pedig soha nem látott rossz eredményt ért el a voksolás végeztével – mindezt látva ez euró 0,5 százalékkal egyhavi mélypontra süllyedt a dollárral szemben, a nyugat-európai tőzsdék pedig tetemes mínusszal kezdték a választás utáni első munkanapot.

Az elemzők a jegyzeteikben kiemelik: a bizonytalansággal együtt jó eséllyel a volatilitás is visszatér majd, és nyomást helyez a világ második legtöbbet kereskedett devizájának piacára. A hazai deviza kissé talán érdekes módon még nagyobbat esett az elmúlt órákban, mint az euró, pedig hazai fronton nem történt különösebb szélsőjobbos EP-előretörés: igaz, a Tisza Párt hét mandátuma sokak számára egyértelműen meglepetés lehetett nemzetközi fronton.

A hazai deviza lényegi csúszásának okai ezért minden jel szerint inkább a dollár átfogó és előremutató erősödése, illetve a ma reggeli inflációs adatok: a májusi pénzromlás a várt 4,2 százalék alatt, négy százalékon futott be, ami utalhat arra a befektetőknek, hogy az MNB-nek van további tere csökkenteni a kamatokat, ami a forint támaszának csökkenését, így a hazai deviza várható gyengülését vetíti előre.

 A forint árfolyama, 11.30-ra fél százalékkal, 393,4 csökkent az euróhoz képest.

A teljes cikk itt olvasható:

https://www.vg.hu/penz-es-tokepiac/2024/06/euro-szakadek-forint-szabadeses

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.