Koronavírus-járvány: fizetniük kell a biztosítóknak

Döntött az Európai Unió Bírósága.

2024. 07. 29. 13:36
Illusztráció Fotó: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A csődbe ment utazási irodák biztosítóinak vissza kell téríteniük azoknak a szervezett utazásoknak az árát, amelyeket az utazók a koronavírus-járvány idején „elkerülhetetlen és rendkívüli körülmények miatt” lemondtak – döntött hétfőn az Európai Unió Bírósága.

A határozat előzménye az volt, hogy 2020-ban Ausztriában és Belgiumban egyes utazók a Covid-világjárvány miatt felmondták a Kanári-szigetekre, illetve a Dominikára irányuló utazási csomagjukra vonatkozó szerződéseiket. 

Az utazásszervező cégek fizetésképtelenné válását követően ezen vállalatok biztosítóitól kérték a már befizetett összegek visszatérítését, azonban a biztosítók ezt megtagadták, arra hivatkozva, hogy csak az utazási iroda megszűnése miatt lemondott utazásokért felelnek, az ügyfelek által lemondott utazásokért nem.

Az e jogvitákban eljáró osztrák és belga bíróságok az utazási csomagokról szóló uniós irányelv értelmezését kérték az uniós bíróságtól. Az irányelv előírja, hogy az utazásszervezőknek biztosítékot kell nyújtaniuk arra, hogy visszafizetik az utazók által befizetett teljes összeget akkor is, ha a szolgáltatások teljesítésére fizetésképtelenségük miatt nem kerül sor.

Az uniós bíróság úgy ítélte meg, hogy a biztosítékot illetően nem indokolt eltérően kezelni azokat az utazókat, akiknek az utazási csomagja a szervező cég fizetésképtelensége miatt nem teljesíthető, illetve azokat, akik „elháríthatatlan és rendkívüli körülmények” miatt mondták le a szolgáltatást, és az utazásszervező e felmondást követően fizetésképtelenné válik.

Az utazási csomagokról szóló irányelv konkrétan azt írja elő, hogy az utazó jogosult a rendkívüli és elháríthatatlan körülmények miatti felmondás esetén a befizetett teljes összeg visszatérítésére – mutatott rá az uniós bíróság a távirati iroda ismertetése szerint.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.