A modern telefonok szinte kizárólag újratölthető lítium-ion akkumulátorokkal működnek, és bár ezek igazán hatékonyak az apró méretükhöz képest, megvannak a maguk korlátai. Nem teszünk nekik jót például azzal, ha teljesen lemerítjük, vagy azzal, hogy teljesen feltöltjük. Bármelyik véglet lassan, de biztosan gyilkolja a töltési kapacitást. Nem érdemes tehát a telefont órákig tölteni, ezért is lehet, hogy sok telefon már magától leállítja a töltést.
Nem érdemes meleg helyen sem telefont tölteni, hiszen az akkumulátor maga is hőt termel. Azzal sem teszünk jót neki, ha töltés közben játszunk, vagy sorozatot nézünk a telefonon, hiszen így is túlmelegedhet a készülék.
És amit még megtehetünk érte, az az, hogy ha egyszer tönkremegy a gyári kábel, amellyel töltöttük, ne pár ezer forintosat vegyünk helyette, érdemes megint beszerezni azt, amit kimondottan a telefonhoz gyártottak. Az olcsó, gagyi töltők lassabbak is, és a használatukkal szintén az akkumulátor rendes működését kockáztatjuk.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!