Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke felszólító levelet küldött több, alapvető élelmiszerek termelőit és feldolgozóit tömörítő érdekképviseleti szervezethez. A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást. Emellett a GVH figyelemmel kíséri az egyes termékláncokban, például a tojás vagy tejtermékek esetében tapasztalható piaci folyamatokat, és indokolt esetben beavatkozik.
A GVH szerint több élelmiszerpiaci érdekképviseleti szervezet esetében is általános gyakorlattá vált, hogy olyan tartalmú közleményeket adnak ki, amelyek szerint némely termék árának emelése szükséges. Egyes közleményekben százalékosan, illetve nominálisan is megjelölték, hogy milyen mértékű termelői, illetve feldolgozói áremelés lenne indokolt bizonyos alapvető élelmiszerek esetében.
A GVH elnöke arra hívta fel több érdekképviselet figyelmét, hogy az alkalmazott gyakorlat feltételezhetően egységes árképzéshez vezethet, illetve fokozhatja az inflációs nyomást.
Rigó Csaba Balázs a felszólító levelekben azt írta, hogy az alapvető élelmiszerek árainak emelkedése, illetve az érdekképviseletek által időszakonként kiadott, áremelésre javaslatot tevő, illetve azt szükségesnek minősítő közlemények között feltételezetten ok-okozati összefüggés áll fenn.
A GVH elnöke ezért megfontolásra javasolta az egyes élelmiszerpiacokat érintő információcsere, illetve közleménykiadási gyakorlat felülvizsgálatát, és olyan módon történő módosítását, amely versenybarátabb módon érvényesíti a termelői, illetve feldolgozói érdekeket, és nem vezet összehangolt áremelésekhez, tekintettel arra, hogy ezek a fogyasztói árak jelentős emelkedését is okozhatják.
A versenytörvény alapján a felszólító levél nem jelenti a jogsértés megállapítását. Az ilyen levelek célja az, hogy a Gazdasági Versenyhivatal elnöke jelezze aggályait a jogkövető magatartás elősegítése érdekében.
A felszólítottnak lehetősége van arra, hogy önkéntes válaszadás keretében hatvan napon belül jelezze a GVH-nak a felszólító levélben foglaltakkal kapcsolatos álláspontját, különösen, hogy milyen lépéseket tett vagy kíván tenni a jogkövető magatartás helyreállítása érdekében.
A felszólító levél ugyanakkor lehet súlyosbító tényező is abban az esetben, ha a tiltott magatartás nem szűnik meg, és az ellen a Gazdasági Versenyhivatal fellép.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: András Éberling)