A miniszter elmondta: az Európai Unió számos olyan döntést hozott a közelmúltban, amelyek rombolták a kontinens autóiparának versenyképességét. Erre példaként említette a kínai elektromos autóiparral szemben kivetett vámokat, amelyek az európai gyártóknak is komoly nehézségeket, problémákat okoztak.
Ezért Magyarország támogatja az autógyártó vállalatoknak azt a kezdeményezését, amely az Európai Bíróság előtt támadja meg az Európai Bizottságnak ezen vámkivetésekről szóló döntését
– erősítette meg.
Végül hangsúlyozta, hogy az új patrióta amerikai gazdaságpolitika teljesen új világgazdasági környezetet teremt, és ebben a helyzetben fontos lenne, hogy az EU vezetői „ne gyáva nyulakként viselkedjenek, hanem valamifajta kezdeményezésekkel lépjenek elő, olyan kezdeményezésekkel, amelyek az európai gazdaság számára végre egyszer pozitívak lennének”.
– Magyarország és a BMW az elkövetkezendő időszakban is szorosan együttműködik minden olyan kérdésben, amelyek az európai autóipar versenyképességét érintik, hiszen Magyarország az európai autóipar egyik zászlóshajója, így a magyar gazdaság teljesítményét is nagymértékben meghatározza az autóipar teljesítménye – fogalmazott a tárcavezető.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!