A magyarországi Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a Mol és az O&GD. Az O&GD és a Mol 51:49 százalék tulajdoni hányad arányában osztoznak a kitermelt mennyiségen – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A Galgahévíz–4 elnevezésű kút körülbelül napi ezer hordó kőolaj termelésére képes, amit a százhalombattai Dunai Finomítóban dolgoznak fel.
– Az új lelőhely jelentősen hozzájárul Magyarország ellátásbiztonságához, hiszen a hazai termelés csökkenti az importfüggőséget. Az ellátási útvonalak körüli bizonytalanságok is igazolják, hogy minél több vezeték hálózza be a régiót, annál biztosabb, hogy mindig lesz elég energia. A legjobb forrás ugyanakkor mindig a hazai, ezért a Mol prioritásként kezeli a magyarországi szénhidrogén-kutatást – mondta Bacsa György, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója. A Galgahévíz–4 kút a csoport szénhidrogén-termeléséhez mointegy 0,5 százalékkal járul hozzá.
A „Mogyoród” elnevezésű koncessziós területhez tartozó Galgahévízen május végén kezdtek a partnerek a Galgahévíz–4 kút fúrásába, amely 37 nap alatt érte el a tervezett 2400 méteres mélységet. A sikeres teszteket követően termelésbe állították a kutat. A fúrást a Mol leányvállalata, a Rotary Zrt. végezte az R–69 fúrótoronnyal.
A közlemény kitér arra is, hogy az O&GD-vel közös találat mellett a Mol számos helyen fedezett fel szénhidrogént a közelmúltban: 2022 novemberében a Vecsés–2, 2024 májusában a Vecsés –1, 2024 novemberében a Vecsés –3 fúrás is sikeresnek bizonyult. Az idei év márciusában a Dunántúlon, Somogysámson határában talált kőolajat a Mol. Emellett a 2019-ben indított „sekélygáz” program keretében 25 sikeres fúrást hajtott végre.
A távirati iroda emlékeztetett: a Mol a legnagyobb szénhidrogén-termelő Magyarországon, csaknem 1300 kőolaj és földgázkúton termel. Tavaly a hazai termelésből a kőolaj 47 százalékát (csaknem hatszázezer tonna) és a földgáz csaknem nyolcvan százalékát (mintegy másfél milliárd köbméter) a Mol biztosította. A csoport kőolaj-és földgázkitermelési portfóliójában szintén Magyarország a legjelentősebb, jelenleg a teljes termelés 39 százalékát adja.