Úgy tűnik, hogy az Európai Bizottság ismét egy kiegyensúlyozatlan és nem kellően átlátható megállapodást támogat, miközben nem biztosít megfelelő védelmet a helyi gazdáknak. Ráadásul Brüsszel a Tanács az Európai Parlament megkerülésével dönt fontos kérdésekről, sőt, még az alapvető információkat – például az importvolumenek alakulását – sem osztják meg a nyilvánossággal.
Ez nemcsak demokratikus deficitet jelez, hanem azt is sugallja, hogy a döntéshozatal során háttérbe szorulnak az európai termelők érdekei. Hasonlóan a Mercosur-országokhoz vagy éppen Ukrajnához, az állatjóléti előírások vagy a hormonhasználat terén jóval lazább szabályok vannak mind Ausztráliában, mind Marokkóban az EU-s sztenderdekhez képest, ez pedig komoly kockázatokat rejt a fogyasztók számára is.
A NAK elutasítja a megállapodásokat
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége – az európai gazdákat összefogó szervezet, a Copa Cogeca véleményével összhangban – határozottan elutasítja ezeket a kereskedelmi megállapodásokat. A két szervezet határozott álláspontja, hogy
a mezőgazdaság nem lehet alku tárgya. Az érzékeny termékek védelme nélkül nem lehet kinyitni az uniós piacot a harmadik országokból érkező termékek előtt.
Csak valóban kiegyensúlyozott, kölcsönös és azonos standardokon alapuló megállapodás fogadható el. Ez ugyanis nem pusztán gazdasági kérdés. Az európai élelmezésbiztonság, a vidéki közösségek jövője és az agrárszektor stratégiai jelentősége forog kockán. Az átgondolatlanul megkötött megállapodások könnyen visszafordíthatatlan károkat okozhatnak.
Korábban lapunk többször is foglalkozott a Mercosur-egyezménnyel:
EB: május 1-jén ideiglenesen hatályba lép az EU–Mercosur-egyezményAz EU értesítette a Mercosur-országokat az EU–Mercosur kereskedelmi megállapodás ideiglenes alkalmazásáról, amely 2026. május 1-jétől érvényes – közölte hétfőn az Európai Bizottság. |




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!